A zombik már a pájzban vannak – 1. rész
Játékélmény néhány mondatban: Elképesztő kombinálás, hogy ki-hova-mivel-miért; a zombik folyamatosan növekvő száma magasban tartja az adrenalin-szintet; „vajon megtalálom a molotov-koktél hozzávalóit?”; tervezés és kockadobás, majd „remélem nem 6 zombi jön”; egyedi karakter-képességek és egyedi felszerelések, így érzem hogy a karakteremre szükség van.
A Zombicide univerzumot bemutató írások: Season 1 (blue), Season 2 (yellow), Season 3 (orange), Összefoglaló (ultrared), Black Plague
Próbálnék objektív képet alkotni a játékról, de ez csak részben lesz lehetséges, hiszen ahogy legelőször leültem mellé 2014-ben egy társas-táborban, fáradtan és 2 pálinkától megittasultan, azonnal magával ragadott a hangulata. Alapvetően a zombi-téma messze állt tőlem, ám a Walking Dead tévés,- és képregény-sorozat nagy rajongója lettem, és ez a játék így nem csak mechanikájában, de témájában is nyitott kapukat döngetett. A kooperációs stílus és a „jönnek a zombik” hangulat tökéletes elegye minden igényemet kielégíti. A szerelem azóta is töretlen, sőt.
Először csak a „most” megjelent Zombicide 3-as évadról (Season) szerettem volna írni, de látva az általános érdeklődést a játék iránt, a blog főszerkesztője megkért, hogy tegyek bele néhány átfogóbb leírást is. Így tehát nosza, kezdjük az elején egy általános ismertetővel. Utána részletezem majd a Season 3-at is, majd elmerengek néhány gondolaton a játékkal kapcsolatban, a kiegészítőkről, meg mindenféléről, így a veterán játékosok is találnak majd maguknak csemegét.
A BLUE LEVEL-ben az alapokat vesszük át (na jó, a BLUE LEVEL végén, túl a szabálymagyarázaton más is van), A játékot ismerőeknek a néhány napon belül érkező YELLOW LEVEL-t ajánlanám.
Bevezető
A játékban a zombi-apokalipszis utáni túlélőket alakítjuk, mindig más és más történetben, hiszen alapvetően küldetéseket kell megoldania a csapatnak. Aki szereti kicsit beleélni magát a játékba, az kap a karakterekhez egyfajta előtörténetet, és a küldetéseknek is van háttere: megsérült valaki és találjatok gyógyszert, vagy csak ennivalóra van szükség, stb… Csupa-csupa olyan dolog, amivel meg kell birkóznia az embernek, ha már a zombik uralják a földet.
A játék a sikerét – a témán túl – annak is köszönheti, hogy nagyon egyszerű és gyorsan tanulható szabályai vannak, és egy olyan egyedi mechanizmust találtak ki a zombik mozgatására, ami tökéletesen modellezi a témát: azaz „ááááá, jönnek a zombik”. A karakterek a legtöbb cselekedetükkel (lövés, ajtónyitás, stb…) zajt csapnak, és a zombik – mint azt tudjuk – a zajra mennek.
Ennek a partinak már lényegében vége, legalábbis a jobboldalt heverő holttestek ezt sugallják.
Miután a túlélők befejezték a körüket, a zombik lépnek, amit a „játék” mozgat nagyon egyszerű és jól algoritmizálható szabállyal: ha látnak valaki, arra mennek. Ha nem látnak senkit, akkor a nagyobb zaj irányába. (A karakterek maguk is egy zaj-jelzőnek számítanak)
Ezzel nagyjából le is írtam a játék menetét: először a karakterek cselekednek, szépen kooperatív módon, majd a zombik köre jön, amik minden körben egyre többen lesznek, és ez így megy addig, amíg van túlélő, vagy nem teljesült a küldetés. A játékosok a saját körünkben akciópontokból kell gazdálkodnunk, amiből a szokásos cselekedeteket hajtatják végre: mehetnek, támadhatnak, kereshetnek, csereberélhenek, ajtót nyithatnak, és így tovább. Vannak olyan küldetések, amelyekben lehet autót (vagy netán helikoptert) vezetni, ami nagyon jó móka tud lenni, hiszen be lehet hajtani a zombik közé. Csak nehogy túl sokan legyenek…
Karakterek
Minden karakter egy egyedi képességgel kezd, majd a játékon belül a megölt zombik után erősödik és újabb képességekre tehet szert. Ezt a szintlépés-szerűséget veszély-szintnek (danger-level) nevezzük, és azt próbálja szimbolizálni, hogy az idő elteltével, ahogyan a játékosok tevékenykednek, bizony a zombik is egyre jobban és jobban gyűlnek. A karakterlap felső részén jelöljük a megölt zombik számát, és így lehet a kék szintről belépni a sárgába, narancsba… s ahogyan a szabálykönyvben olvasható: az, hogy mi van a piros szinten, nem akarod tudni. És tényleg.
Egy karakter maximum öt darab tárgyat vihet magával, de ebből csak kettő használhat egyszerre.
Ezeknek a színeknek akkor van jelentőségük, amikor is a zombik köre végén kártyákat húzunk minden spawn-helyre (ahol a zombik gyűlnek, de ezt a fordításban is spawnereknek hívjuk, elnézést kérünk mindenkitől Szűcs Sándor kollégával – a fordítóval – egyetemben, mert megtartottuk ezt az kifejezést). A zombi-kártyákon a 4 színnek megfelelően látjuk, az adott helyre az adott veszélyességi fokon hány zombi jön. A játék elején – kékben – bizony általában semmi (phű), vagy esetleg 1-2 zombi érkezik. Ez az a pont még, amikor mindig azt gondolja az ember: ó, ezzel a pár mászkálóval simán elbánunk. Mint ahogyan az általában a zombis történetekben lenni szokott. Aztán egyszer csak hirtelen elkezdenek sokan lenni a zombik, és muszáj lelövöldözni őket. Majd azt látja az egyszeri túlélő, hogy „hopp ezek valahogy rengetegen lettek”, és aztán még többen és még többen majd FUTÁÁÁÁÁÁS. És arrgggghhhhhh…
Hogy ez ne fordulhasson elő, beszéljünk a játék egyik legfontosabb részéről, a zombik irtásáról, hiszen tulajdonképpen ezt tesszük, hogy teljesítsük a küldetést. Erre is azt kell mondjam, roppant egyszerű, jól átlátható, izgalmas és élvezetes. S bár kockákkal dobálunk, azért kalkulálható és tervezhető.
Kezdetben egy szál palacsintasütővel – jó esetben feszítővassal és fejszével – kezdjük a játékot, amivel igen nehézkes zombikat aprítani. Be kell hát hatolnunk egy épületbe, hogy ott keressünk valami használhatót. Igen ám, de az alapvetően üresnek gondolt épületekben nem tudjuk mennyi zombi lapul. Így, amikor legelőször kinyitjuk az épületet, minden szobába fel kell csapnunk egy zombikártyát, és annak megfelelő számú zombit lehelyeznünk. A zombik eliminálása után neki lehet állni kifosztani (keresni) az épületet. A Season1 –ben ez is hangulatos: találhatsz vizet, konzervet, rizst, és elvétve 1-2 igazán hasznos fegyvert. Persze ilyenkor is bukkanhatunk zombira, ha „Argh” kártyát húzunk, ekkor az előbukkanó zombit eliminálnunk kell. Ez akkor lehet veszedelmes, ha mondjuk az utolsó akciónkkal kerestünk, mert akkor már nem tudjuk végső nyugalomba helyezni a kis huncutot.
Minden eszköznek van egy jellemzője, ami elárulja hogy zajos-e vagy sem. A baseballütővel pl. csendben lehet elintézni a zombikat, de értelemszerűen csak a közelben téblábolókat, míg a gépkarabéllyal lehet kaszálni. Ugyanígy, a zárt ajtókat is ki lehet nyitni csendesen, vagy hangosan.
Az adott eszközön látható, hogy csendesen illetve hangosan tudunk-e vele zombikat mészárolni. A legalsó sorban pedig balról jobbra haladva a következő jellemzők vannak feltüntetve: hatótáv, eldobandó kockák, megdobandó célszám, sebzés.
Ilyenkor bizony a zombi megharap. Alapvetően a sima zombinak egy akciója van, ahogyan korábban említettem: lépnek egy mezőt a túlélők felé. S ha már az adott mezőn áll túlélő, akkor mozgás helyett harap rajta egyet: a karakter kap egy seb jelzőt, elveszíti egy felszerelését. A második ilyen harapásba már bele is halt, és elbúcsúzunk a karaktertől. Ha ez megtörténik, akkor általában már nagy baj van.
(A Season 2-től – erről majd később – bevezették a Zombivor (Survivor+Zombie) módot, ahol az elhunyt karakter visszajön a játékosok oldalán zombivorként. Így az a játékos sem unatkozza végig a játékot, akinek elhunyt a karaktere. Bár tegyük hozzá, ha valaki már ide eljut, akkor utána általában 5 percen belül vége a játéknak…)
Zombik
Különféle-fajta zombikkal találkozhatunk az alapdobozban is: a sima Járkálók (Walker) mellé kapunk Üldözőket (Runner), akik két akcióponttal bírnak, tehát gyorsabban a nyakunkon vannak, és ha nem kapjuk el őket időben, bizony nagyon veszedelmesek tudnak lenni. Ezen kívül jöhetnek még Melákok, akiket viszont csak erősebb (2-es sebzésű fegyverrel) lehet elkapni. Például láncfűrésszel, mert egy sima pisztoly az nem árt nekik, akármennyit is lövünk bele – tehát nem két élettel bírnak, hanem kettes szívósággal. S aztán a rettegett Mutáns (Abomination), amit nem lehet megölni az alapjátékban található fegyverekkel, csak Molotov-koktéllal, amit viszont össze kell kukázni. Kell hozzá egy üres üveg és egy kanna benzin, amit a tárgykártyák közül húzhatunk keresés közben.
Zombies
Járkáló, Melák, Mutáns, Üldöző és még egy Járkáló.
Ezek a mechanizmusok – a zombik mozgása és a különböző fajtája – adja a játék sava-borsát: úgy kell kerülgetni, taktikázni, menekülni, öldösni, hogy közben azért teljesítsük a küldetést is. Merthogy van egy nagyon fontos szabály, ami talán elsőre szokatlan, de könnyen elsajátítható: a target priority, azaz nem azt a zombit lőjük le, amelyiket csak akarjuk… ugyanis a Melákok kitakarják minden esetben az Üldözőket, akik pedig pont a legveszélyesebbek. Így egy jól összejött vegyesfelvágott zombihorda kemény dió tud lenni. Illetve még egy szabály van: ha közelharcba – azaz a velünk egy mezőn álló modellekbe – lövünk távolsági fegyverrel, akkor előbb mindig, kötelezően a saját csapattársainkat lőjük le. Szerintem ez roppant életszerű – már ha lehet életszerűségről beszélni egy zombiapoklipszis esetében – hiszen egy zombikkal közelharcba keveredett embert igen könnyű eltalálni egy lefűrészeltcsövűvel. Így, ha nem vagyunk egyedül, közelharcban csak közelharci fegyverekhez nyúlhatunk, kivéve persze ha rendelkezünk a Sniper (mesterlövész) képességgel…
Legnagyobb meglepetésemre sokan nem szeretik ezt a szabályt, pedig szerintem a legzseniálisabb húzása a rendszernek. Tematikailag talán kicsit támadható (bár aki a zombiapokalipszisben a realitást keresi…), de komoly taktikai lehetőségek egész tárházát nyitja meg. És még sok-sok más egyedi képességgel rendelkezhetünk, ami nagyrészt a közelharci vagy távharci képességeinket növeli, de vannak a taktikát erősítő képességek is: többet mozog, el tud szaladni a zombik mellett, hangtalanul öl még a láncfűrésszel is, el tudja lökni a zombikat (S3), és így tovább.
Szerencsére kvázi végtelen mennyiségű karakterből válogathatnunk a kiadó honlapjáról.
Összegzés
A Zombicide nem egy agyatlan kockadobáló-játék, bár az is van benne bőven. Tudom, hogy a téma sokakat elriaszt, mégis van egy nagyon egyedi hangulata játéknak, amit mind a dizájn, mind a mechanizmus roppant módon támogat. Sokat kell benne tervezni, nagyon jó elegye az ameritrash és az eurogame típusú játékoknak, hiszen jól kiszámolható benne a zombik lépése, amit mégis nyakonvág egy-egy rossz ütemben húzott zombikártya, vagy hogy az ember nem tud 6 dobásból négyet vagy annál nagyobbat dobni (true story). A szerencse természetesen növeli az újrajátszhatóság élményét.
A Season 1 alapdobozban 10 küldetésből kezdőként a nehezebbeket már csak sokszori nekifutásra lehet megcsinálni, és jó élmény az, ahogyan az ember „feltöri” a játékot. Hihetetlen szuper támogatása van az egész Zombicide-franchise-nak, ami számomra nagyot dob a játék megítélésén: rengeget küldetést lehet letölteni ingyenesen a hivatalos honlapról. És persze rengeteg kiegészítő megvásárolható.
Azt hiszem, a Boardgamegeek top200 lista kooperatív szekciójának 75%-val játszottam (na jó, nem „hiszem”, hanem pontosan kiszámoltam). Azt merem állítani, hogy a Zombicide az egyik koronázatlan királya az ilyen típusú játékoknak, mert
- ahogy említettem, rengeteg internetes küldetés-támogatással kvázi nem tudsz annyit játszani, hogy kimerítsd.
- a játék hangulata nagyon erősen hozza a „túl kell élni” életérzést, ezért roppant hangulatos.
- jól kitalált harcrendszer, ahol egyre kevesebb szerepe lesz a játék második felében aszerencsének, mert egyre több kockával dobunk, és az átlagokkal jól lehet kalkulálni.
- kellően kombinatív a csapat részére – mint minden jól sikerült koop játék – mert sokat kell „agyalni”, hogy kinek mit kell csinálnia, így eurogémereknek is ajánlott.
- kevés a holtidő(!), gyorsan lemegy a kör több játékos esetén is. Sosem unatkoztam, és azon kevés és ritka játékok egyike, ahol egy hat órás hat fős partit végig tudok izgulni (ellentétben mondjuk az Eldritch Horrorral).
- ez tipikusan az a kategória, ahol MEGÉRI a Kickstarteren beszerezni a játékot. (De ki tudja, lesz-e Season4? Ami biztosan várható, az a középkori Zombicide, májusban indul, ne maradj le róla!)
- jók az egyedi képességei a különböző karaktereknek, színesítik a játékot, hangulatosak a modellek, és az „előtörténettel” adnak egy plusz élményt is.
- nagyon jól skálázható a játék: azaz lehet erősíteni, gyengíteni különféle módokkal, amelyek be vannak építve a játékba, ezért ezekkel együtt még több variációra adnak lehetőséget.
- Nézzük meg az esetleges negatívumait a játéknak, amiket fel merek hozni annak ellenére, hogy rajongó vagyok.
- Az első nyilvánvalóan az ára, ami nem a magyar pénztárcákhoz lett idomítva, hiszen egy tízessel olcsóbban már nagyon komoly játékokhoz lehet hozzájutni, és az árából 3 egészen kiváló nagy játék kijön. Így érthető, hogy az első évad alapdobozának ~25e forintos ára nem pénztárcabarát. A CoolMiniOrNot –os srácok nyilván figurákban utaznak, ezért adtak a külcsínyre rendesen, sok műanyag zombit pakoltak bele a dobozba. És akkor még nem is beszéltünk a töméntelen – és hasznos – kiegészítőről.
- Szerencse: igen, kockákkal dobálunk a játékban, ezért könnyen lehet, hogy ezen bukjuk el – de így az izgalmas. Ezt elnézzük az ameritrash játékoknak, és szerencsére később a szerencse jól kiszámíthatóvá válik.
- Hosszú(!) távon talán lehet, hogy egy kicsit unalmas az alapjáték, még a sok küldetés ellenére is. Mi 30 játék után kezdtük ezt érezni, hogy nem nyújtott már kihívást, viszont a jó ütemben megvásárolt kiegészítőkkel ez szerintem nagyon sokáig kihúzható. Erről majd később az S3 kapcsán írok.
- Mást igazán nem tudok felhozni ellene, nyilván a szokásos koop játékok általános hibái itt is megtalálhatóak, bár átlagon felüli e téren is.
A Zombicide univerzumot bemutató írások: Season 1 (blue), Season 2 (yellow), Season 3 (orange), Összefoglaló (ultrared), Black Plague
Kategória: Kooperativ stratégia
Játékosszám: 1-6
Korosztály: 12+
Nyelvfüggőség: Kicsit
Ítélet: 9/10