Mighty Empires – Csata 3 – Punnyadt játék a Legeslegsötétségesebb elfekkel

Bevezető

Lejátszottuk a Mighty Empires kampány harmadik játékát Zozóval, és ugyan csináltam képeket a csatáról, de nem áll szándékomban semmiféle tárhelyet elfoglalni feleslegesen ezekkel a képekkel. 🙂 Magáról a csatáról sem szeretnék sok mindent mesélni, viszont pár dolgot szeretnék kifejteni – avagy egy kis Teóriahammerre hívlak benneteket, azaz "mit lehetett volna másképp" agymenésre – és szabad a száj, lehet be(le)szólni.

Összefoglaló

A csatáról röviden annyit, hogy tőlem összesen leesett 4 szkink scout figura, 1 Szalamander és 4 kezelő, azaz Zozó rajtam nulla pontot hozott, míg a Dark Elfek veszítettek egy osztag hárpiát. Ez utóbbi mínusz 178 pontot hozott Zozónak, mert az utolsó körben kimozdult egy osztag hárpiával, hogy egy térfelet én ne tudjak megszerezni (-100) és sajnos figyelmetlenségből a generálisom rohamtávján (9"-et mozgó Szaurusz hős) belül rakta le őket… És ez is lett a vesztük.

Így végül én a két térfél helyett hármat tudtam magaménak, Zotyó egyetlen térfelén én is jelen voltam, így végül +378 ponttal nyertem a kb 1300 pont körüli csatát – és nem vagyok rá büszke.

Zozó az egyik sarokba állt fel két nyílágyúval és 2 varázslóval, én pedig a nyílágyúk hatótávján túl az asztal túlfelén vagy takatásban, erdőbe bújva a többi osztagommal. Mivel nem láttam értelmét annak, hogy kitörjek és lelövessem magam feleslegesen, ezért hátráltam a Kroxigorokkal és végig takarásban toltam előre a szkinkeket és a terradonokat. Zotyó is végig féltve mindenét, amije csak volt, folyamatosan hátrált, felmászott a sarokban lévő dombra, és nem tudott se lőni, se varázsolni, hogyha kitörnék, nehogy elkapjam.

Teóriahammer 

  1. Szerintem Zozó simán uralhatta volna a játékot. A nyílágyúkkal a dombra való visszavonulás helyett pozícióba kellett volna állni, hogy ne legyen olyan szög, ahol el tudjak bújni – ezzel rákényszerítve engem arra, hogy kitörjek.
  2. A varázslónők képesek 24"-re lövöldözni, ráadásul akkor a szkinkek sem tudtak volna löni. Mivel a Dark Steed-ek 18-at mennek, ezért simán ki lehetett volna engem manőverezni, hiszen az én veszélyzónám max 20" a Terradonoknak, és 21" a Szalamandráknak, a javelines szkinkeknek meg 14".
  3. Ezzel kellett volna rákényszeríteni engem, hogy támadjak, és legalább két kör, amíg odaérek. A fúriák rohamból simán megeszik a szkinkeket, illetve a fúriákkal kellett volna közel csalni a Kroxigorokat. A terrákat egy lövés/MM elviszi, egyedül a kroxik jelentettek volna veszélyt, erre kellett volna csak ügyelni, hogy ne én rohamozzak. 

Várom a véleményeket. 

[Total: 0    Average: 0/5]
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Mighty Empires – Csata 3 – Punnyadt játék a Legeslegsötétségesebb elfekkel bejegyzéshez

  1. von Khebab mondta:

    Gratulálok a “hideg háború imitációtokhoz” :))))

    Nem maradt bennetek némi kiváncsiság ez után a meccs után???Mégis mit tud a másik fél VALÓLÁJBAN, mire jó az a másik sereg VALÓJÁBAN, mennyire jó a játékostárs VALÓJÁBAN…ilyesmi?

  2. _bala_ mondta:

    Röviden? 🙂
    De.

  3. Zozo mondta:

    Azért kellett nyílágyút hoznom, mert féltettem a hydra drágaszágomat a mockosz kisz szkinketől. (Large target) nem tudom rejtegetni és a szkinkek mérgezőt köpnek 20-at/osztag. Szóval ezért lett nyílágyú a választás és én úgy vagyok vele, hogy ha nyílágyú akkor adott a stratégia.
    Sajnos annyira jól sikerült a védekezésem, hogy tökre enyém lett a domb és a kutyának sem kellett 🙂
    A hárpiák nagyon jók a szkinkek ellen, mert skirmish -1 rohamozóra lőni -1 hosszú táv -1 és így már nem is mérgezhetnek, mert 7+ a célszám (ha jól tudom). A gáz az volt, hogy kis nyavalyászok rejtve kezdik a csatát a mocsárban és nem tudtam őket lerohamozni a második körben pedig már kimozogtak a rohamtávból a szalamandrák mellé…. akik ha közelebb mozgok kijönnek és úgy benne leszek a lövéstávban, ezzel elvesztettem volna a hárpiákat. Szal télleg hidegháború volt :).
    Legközelebb lehet megkockáztatok egy hidrát és akkor jajj a kis gekkóknak 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..