Terepasztalos Játékok Magyarországon

Lesz egy kérdés a végén, ismét filozofikus – lehet megosztani a véleményeket

Hosszú ideje kint volt az oldalon egy válaszadási lehetőség a “Milyen terepasztalos játékokkal játszol Aktívan?” kérdésre, s azt hiszem a leadott 123 szavazat nagyjából lefedi kis hazánk aktív hobbistáit (akik rendelkeznek internet kapcsolattal) – de mindenképpen egy igen reprezentatív mintát képvisel. A blog cikkenként egyébként is 110 – 130 olvasót hoz a Google Analytics szerint, tehát nagyjából ennyien fordulnak meg errefelé.

Kár, hogy nincs a birtokunkban egy 5 évvel ezelőtti hasonló felmérés, bár ki tudnánk találni azt. Nézzük tehát a szavazás végső állását. Azt hiszem az első két helyet nem kell magyarázni, teljesen várható eredmény:

A 40K 50%-kal az élen, azaz Mo minden második ember 40K-zik (természetesen az emberek hobbi berkein belül). A fantasy pedig 40%-kal a második helyen. Én nagyjából ezt vártuk.

Innentől pedig tulajdonképpen csak a sorrend a lényeg – megmondom őszintén, nekem ez volt a célom a szavazással: a kis “skirmish” játékok között milyen a népszerűség? Minek van nagy “hangja”, és mégis melyiket játsszák?

Ami mindenképpen érdekelne, az az EGYÉB opcióra leadott 14 (nem kevés) szavazat, mert tényleg próbáltam mindent felsorolni, mégsem sikerült. Kérném ezért az EGYÉB terepasztalos játékokra szavazókat, hogy osszák meg velünk a játék nevét, amivel nyomulnak. Gondolom ez az Impetus vagy valamilyen WW game lesz…

klikk a képre – EREDMÉNYEK

Harmadik helyen a Malifaux. Ez érdekelt tehát, hogy mi lesz benne a TOP5-ben, amit azért sejteni lehetett, de engem az eredmény meglepett, a WM/H-t előrébb tettem volna, sőt talán még az Infinity-t is.

Az körvonalazódott előttem, hogy kis társaságok, klubok rááélnak egy játékra, és azzal nyomulnak, mert valaki ezt játssza, ezt hozza be, ezt ismeri, és akkor már játsszunk azzal, amihez van partner. Ez így teljesen rendben van.

És akkor a kérdés:

Szerintetek jót tesz a Hobbynak, hogy ilyen SOK játékkal játsszunk ilyen kevesen? Hogy ez a kb 120 aktív ember 20+ játékkal játszik aktívan? Nem lehet, hogy a változatosság szabadsága a közösség rovására megy? Vagy ez így pont jó, ahogy van? Mit lehetne tenni? Kell-e bármit tenni? Ez nem az elklikkesedéshez vezet?

Hm?

– – –

Közben egy új szavazást is kiraktam!

[Total: 0    Average: 0/5]
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

23 hozzászólás a(z) Terepasztalos Játékok Magyarországon bejegyzéshez

  1. DrCsernus mondta:

    Az én egyéb játékaim:

    Disposable Heroes (WW2 skirmish)
    Canvas Eagles (WW1 repülős játék) (Ismertető hamarosan)
    Morituri te Salutant (Gladiátoros játék) (Ismertető a honlapunkon)
    Wastelands (Post-Apocalyptic Skirmish)

    Egyelőre ennyi van, de mindig próbálgatunk valami újat. Ezek tűntek eddig úgy a többi bejelöltön kívül (40k, Malifaux, Blood Bowl, Man ‘o’ War), hogy van rá játékos.

  2. DrCsernus mondta:

    Ja, és hogy jó-e, hogy ennyi játékot játszunk ilyen kevesen? Szerintem mindenképpen, mert így mindenki tud olyat találni, ami érdekli. A nagy játékok ugyanúgy mennek a legtöbb embernél, tehát azzal nem lesz probléma, hogy a kicsik elszívják a játékosokat a 40k-tól, Fantasytől, etc.

    Én leginkább az anyagiak miatt kezdek el átállni a világháborús játékokra, mert az 1/72-es cuccok olcsóak, több játékhoz használhatók, és nem kell azon rettegni, hogy jön-e ki új kódex, ami miatt cserélhetem le az egész sereget (ennek ellenére a 40k-t is folytatom)

    A skirmish sci-fi játékok pedig azért jönnek be, mert kevés figurával megoldhatóak, és még a konvertálási hajlamaimat is ki tudom élni.

  3. Vihar mondta:

    Gondolom az emberek jelentős része klubokban játszik. Így ez a sokszínűség nem okoz gondot. Főleg,ha új ember érkezik a klubba/közösségbe. Tud választani és ez nagyon fontos dolog. És azt feltételezem, hogy a szavazok nagy része csak rutinból bökött rá a 40K/WHFB gombokra mert van olyan serege is. Az elmúlt 6 hónapban nem láttam Warhammer csatát a C-betűs klubban.Persze lehet, hogy csak elkerülte a figyelmem…;D
    Természetesen az ellenkezőre is tudok érveket felhozni (mint mindenki). Kevés játékkal játszanak sokan , könnyebb ellenfelet/játékostársat találni. Egyszerűbb, költséghatékonyabb tereptárgyakat gyártani (nincs annyi különböző méret/korszak/stílus/igény). Talán még versenyeket is könnyebb összehozni, mert a több emberből talán ráérnek néha-néha páran (míg a kevésből már a 6-8 főnek is örülni kell).
    Azt látom, hogy a jelenlegi játékosok jelentő része (allitaráció?) több játékkal is foglalkozik. Miközben egyre kevesebb ideje van játékra. Az új érdekesebb vagy már a régiből mindent legyűjtött? Ki tudhatja? Nem érzem közösség rombolónak egy-egy új (vagy csak addig nem ismert) rendszer kipróbálását, elkezdését. Inkább a közösségen belüli széthúzás az ami romboló lehet. És itt nem feltétlenül a klikkesedésre gondolok. Sokkal inkább azokra a véleményformálókra akik a másik játék lenézésér/lesajnálására buzdítanak ostoba módon. Az igazi probléma, ha erre még teret is kapnak a különböző fórumokon…
    Mit lehetne tenni? Fogalmam sincs. Saját példámat hoznám föl, ha megengeditek. Közel 8 éve hordozom a vállamon a magyarországi Blood Bowl örömeit és problémáit. Természetesen nem egyedül,mindig akadnak lelkes segítők. Nekik ez úton is köszönöm kitartásukat és a rengeteg energiát! Hatalmas öröm, hogy ilyen előkelő helyen vagyunk a listán! Még is egyre kevesebben vagyunk a versenyeken évről-évre. Kipróbáltunk már szinte mindent szervezés terem ,amit tudtunk. Levelezési lista, weblap, havi rendszerességgel versenyek,ligák…stb.
    Minden évben próbálunk jobbak és jobbak lenni,de nem igazán tudunk új tagokat szerezni. Sajnos az internetes játék megjelenése is inkább elszívott tagokat és néha a hobbival foglalkozó hazai weboldalak üzemeltetői sincsenek a helyzet magaslatán (elfelejtik kitenni a híreket).
    Kicsit hosszú lett,elnézést.

  4. Bala mondta:

    Szerintem pont a klikkesedés az, ami már régóta a hobbit hátráltatja, és erre évek óta látom a példákat. Sokszor látok zárt közösségeket, akik nem fogadják be az újoncot, nem is törekszenek az újításra. Kevés a nyitott közösség, de szerencsére van ilyen. Főleg vidéken 🙂

    És tényleg, a másik játék fikázása árt a legtöbbet az előzőeken túl.

  5. MA5X mondta:

    5 evvel ezelott… eleg sok 40K, kevesebb wHFB, par Confrontation mas hirtelen nem jut eszembe (bar WM talan mar elofordult ekkor).

    Malifaux nem meglepo nekem, WM/H-hoz kepest SOKKAL olcsobb nemcsak az indulas, de a bovites is. Raadasul a kartyas modszer miatt elegge mas, hogy a kockakba belefaradt ember is nekikezdjen.

    jot tesz-e a hobbynak: haat reszben. Egyreszt mindenkepp, mivel tobb felebol lehet valasztani, es a skirmish-ek jo reszere igaz, hogy bele lehet kezdeni ujakba, mivel nem olyan nagy az anyagi es idovonzat. Igy sima hobby elet szempontbol mindenkeppen jok.
    Masreszt versenyeletnek kevesbe, mivel egyre nehezebb osszeszedni a kello jatekosszamot egy adott jatekhoz (kevesebben jatszak, epp masikbol van verseny ugyanakkor, stb).
    Mivel eleg gyakori, hogy skirmishbol akar 2-3 felet is jatszik/gyujt egyszerre az ember es esetleg meg van egy (kisebb)WH serege, igy ritka, hogy nincs ellenfele, emiatt a szines valasztek nem gond.
    Ami nagyobb gond az a Vihar altal is emlitett lenezes, ami neha azert erosen erezheto.

  6. kabaman mondta:

    Ha lenne egy új hobbis törvény, hogy “mostantól mindenki csak EZZEL a játékkal játszhat”, akkor lenne előnye is, meg hátránya is.

    Bár egy adott versenyre többen lennének jelentkezők, ha egységesítenénk Magyarország összes hobbistáinak játszott játékát, de ez az egységesítés elég nagy szabadságvesztéssel járna, amire a magyar emberek amúgy is allergiásak.

    Én azt mondanám, minden hobbistának legyen legalább egy warhammeres(fantazi vagy 40k) serege, mellette meg olyan skirmish, amilyet akar, így nagyobb versenyekre is tudnának jönni, de klubon belül is mehetne más móka. Persze csak ötlet, nem kiáltvány 🙂

  7. UBorka mondta:

    Szerintem nem az a gond, hogy sokféle játékkal játszanak. Nekem az a legnagyobb problémám, hogy nem látom a módját a közösség kiszélesítésének, az új tagok toborzásának. Persze folyamatosan látok új arcokat a hobbiban (mint ahogy számos régi arc meg közben eltűnik), de a játékostársadalom létszáma valahogy stagnál.

    Nem csak a módját nem látom, hogy miként lehetne ezt megváltoztatni, de azt sem, hogy ki (vagy kik) tennének komolyabb lépéseket ez ügyben. Persze számos próbálkozás van (és lesz is), mivel az elsődleges eszközök ehhez a bemutatók, versenyek és más rendezvények. Azonban amíg ezeken a már hobbival foglalkozó játékosok jelennek meg, addig nem érzem ezeket (ezen a téren persze) igazán sikeresnek.

  8. Bulba mondta:

    Szerintem a játékbőség (ha nem is kimondottan), de nem előnyös. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg.
    Nekem a fő játékom az Epic, amit (lássuk be) baromi kevesen játszanak. Ezért kezdtem el skirmish játékot gyűjteni, de annak a közönsége is elég hullámzó. Egy időben az Infinity volt csúcson, mindenki azt játszotta, azt követte a DiL, most a Malifaux a nyerő. Persze van mindegyikre ellenfél, de kell nyomozgatni érte. Én anno beleöltem az Infinitybe kb.40-50.000.-ot, a Dil-be 20-25.000.-et, csak azért, hogy játszhassak. Nem akarok elkezdeni egy harmadikat is, mert egyszerűen nem akarok ennyit rákölteni időről-időre.
    Egy W40K vagy WM/H szintű játékba ugyan ezért nem fogok bele. Ráadásul kategóriákkal többe kerül.
    És ezzel szerintem nem csak én vagyok így…

  9. Aziraffael mondta:

    Sziasztok!

    Minden tiszteletem mellett, amely az elöttem szólókat illeti, megkérdezném, hogy mi ez a misszionárius hangulat?
    Kérném elmagyarázni ezt egy magamfajta gyenge elmének. Ez valami európai keresztény berögződés, hogy téríteni kell?
    Nem az adja valami értékét hogy hányan hol és hogyan csinálják!
    Gondoljunk csak a legyek és a trágya esetére.

    Másrészről nem is értem, 2011-ben hogy merülhet fel az a kérdés, hogy jó-e ha mindenki azzal a rendszerrel játszik ami neki tetszik?
    Nem bírom az izlésfasizmust Uraim.
    Ha annyira roppant népszerűek a GW játékai, akkor miért lasszóval kell összefogdosni az ETC csapatot, miért nincs túljelentkezés?
    Tudom a mocskos anyagiak.

    Én a magam részéről játszottam 40K-t és Fantasyt is, nem 1, nem két versenyen voltam is. Ettől még nem érzem úgy, hogy valami nagy láthatatlan közösség
    része lennék, ami a magyar wargammer társadalom.

    Jelen véleményemmel lehet egyedül állok, de gondoltam szólok,
    hogy “Én nem vagyok önálló személyiség!”

    Maradok tisztelettel, Azi

  10. MA5X mondta:

    “Ha annyira roppant népszerűek a GW játékai, akkor miért lasszóval kell összefogdosni az ETC csapatot, miért nincs túljelentkezés?”
    nem vagyok benne 100% biztos, de nem volt eleg ember, aki ki birta volna fizetni a nevezes + odautazas + hotel-t iden. Szoval igen, mocskos anygiak.

  11. Aziraffael mondta:

    Tehát belátható, hogy az átlag magyar, aki nem informatikus egy külföldi országban és bármely baba/doboz árát megkeresi négyzetgyök 2 perc alatt, annak ez egy drága, luxus hobbi, amelyet nem vagy csak kis mértékben engedhet meg magának.
    Nem tud heti/havi/évi szinten versenyzésre és seregfejlesztésre X tízezret költeni. Így nincs min csodálkozni, miért nem tör ki a réteghobbik homályos világából a wargame.
    Továbbmegyek, nem csoda, ha a gyűjtemények hosszú évek munkái és nem cserélgetnek az emberek úgy sereget, mint alsóneműt.
    Így könnyen belátható miért népszerűbb az amely egy átlagos GW sereg árának
    25%-ból pálkyára állítható és több benne az összefüggés, mint a ki tud több 6-ost dobni.
    Továbbá az is triviális, hogy ez a gyártót és forgalmazót hidegen hagyja, mert nem jelentünk elsődleges, sőt másodlagos piacot sem termékei számára.

    Továbbra is érdekel a misszionárius tevékenység alapja???

  12. Bala mondta:

    Azi, szerintem itt másról beszélnek az előtted szólok. Senki nem a GW-t fejtegeti, az már eléggé lerágott csont.
    Csak élmények vannak – nincs itt misszioánirus tevékenység. Gondolatok, és kész, ki hogyan látja.

    Nincs ízlésfasizmus.
    ———————————————

    Más:
    Én személy szerint hiányolom a nagy létszámú versenyeket, ami mondjuk 2005-ben pl megvolt. Most meg egy hétvégi rendezvényen pl 4 fajta játék 10-20 résztvevővel, aki mind ismerik egymást, és amúgy is egymással játszanak.

    Meg vannak kampányok 10 fő részére, akik szintén egymással játszanak. Amivel nincs baj, de egy idő után unalmas.

    Szerintem átestünk a ló túloldalára. Most majd beáll a közép…. lassan. 🙂
    ———————————————

    vicc on: vagy már régen abban kellett volna hagyni ezeket a játékokat és normális élet után nézni… 😀

  13. Jinx mondta:

    Az, hogy sok játék elérhető már, és van alternatíva, az önmagában egy nagyon üdvözlendő dolog. Ellenben azt érzem, hogy nem bánunk jól ezzel a választékkal, és valóban, a nagy választék egyfajta “fragmentációhoz” vezet. Az utóbbi 1-2 évben már többször is láttam olyat, hogy jött egy teljesen új ember a hobbyba, belekezdett X játékba, mert azt épp akkor játszották vagy tízen, régi játékosok (és X valami nem-GW játék volt). Aztán a rutinosok továbbmozogtak valami más játékra, mert próbáljuk ki azt is, új emberünknek meg hirtelen nem volt kivel játszani. Ő nem akart másba kezdeni, épp most invesztált bele sok ezer forintot a csapatába, és azt mondták neki, ez olcsó játék, alig kell hozzá figura. A régi arcok meg már nem játszottak aktívan X játékkal. Emberünk meg csalódott lett, eladta az olcsónak gondolt figurákat, és vagy felhagyott a wargaminggel, vagy belekezdett a 40K-ba, mert ahhoz mindig van ellenfél.

    Amit tenni lehetne, az az, hogy bizonyos közösségek központi emberei egy-egy játékot megpróbálnak fenntartani úgy, hogy pozitívan motiválják az embereket az azzal való játékra, mint ahogy például a Cantina csapata nyom néha egy-egy játékot. Akkor legalább ezekre a játékokra lehetne építeni.

  14. Gróf mondta:

    “Innentől pedig tulajdonképpen csak a sorrend a lényeg ? megmondom őszintén, nekem ez volt a célom a szavazással: a kis ?skirmish? játékok között milyen a népszerűség? Minek van nagy ?hangja?, és mégis melyiket játsszák?”

    Tényleg reprezentatívnak érzed egy korábban kizárólag WHFB, mostanság Malifaux/EDEN blog felmérését? Ugyanezt ellőnénk a Geistwaldon simán az jönne ki, h WM/H 90% Malifaux 85% … 40k 5% WHFB 5%. Szerintem ne vonj le messzemenő következtetéseket 🙂 Még abból se, h idén lement egy Malifaux liga kb. 20+ résztvevővel meg két WM/H, az első 43, a második 50 résztvevővel. Látszik, még a Malifauxsok sem találtak ide mind. A fene se tudja, h lehetne ezt jól mérni, pedig engem is érdekelne.

    Más: köszönet mindenkinek a DiL-szavazatokért 😀 Jól esett. Lehet, h feltámasztjuk a tetszhalott állapotából…

  15. Bala mondta:

    Gróf: márpedig levonok 120+ ember szavazatából messzemenő következtetéseket. 🙂

    Úgy lehetne jól mérni, hogy csak az szavazhat becsszóra a GG blogon, aki itt nem szavazott, és összeadni. Ugyanezt megcsinálni esetleg még egy-két nagy blogon (Sam, ???), és akkor nagyjából meglennénk.
    Megcsináljátok?

    A GG inkább haveri-rétegblog, és nem független az én meglátásom szerint. Ez nem baj persze.

  16. Gróf mondta:

    @Bala: A GG mitől nem független, ezt nem értem, el tudod mondani, mire gondoltál?

    Viszont már megérte: felhívtam egy szociológus ismerősömet reprezentatív/rétegzett mintavétel dolgában (a tied rétegzett, ami nem baj, sőt, csak az elemszám (120) egyben érték-mérő is, pl ha 150en játszanak, akkor nagyon karaj, ha 10 000en, akkor meg izé) és épp most tutorált egy embert, aki már megcsinálta ezt a felmérést (+szerepjáték és on-line szerepjáték) és elég erős elemszámmal (5000+). Ha minden jól megy, kapcsolatba tudok lépni az emberrel és megtudjuk, szerinte hányan wargaméznak ma kishazánkban 🙂

  17. TündérCafat mondta:

    OFF

    “vicc on: vagy már régen abban kellett volna hagyni ezeket a játékokat és normális élet után nézni?”

    4 súlyos éven át minden nap kijelentettem ezt kilogolás után. Vannak dolgok, amik rosszak nekünk, mégis csináljuk.

    /OFF

    Hogy Ontopic is legyek, engem ugyebár közel 1 éve senki sem látott játszani, ettől függetlenül követem az eseményeket. Ahogy én, kvázi-laikus szemlélőként elnézem, olvasom, stb, majdnem mindenki űz több különböző játékot is. Az ember kíváncsiságból, vagy mert tetszik, vagy mert a havernak is van, kipróbál új dolgokat. A skirmishek hatalmas előnye, hogy nem kell a kipróbáláshoz akkora beruházás, mint WHFB/40K esetében. Szerintem sokaknak igenis számít, hogy vesz egy ~25 font árú Malifaux dobozt, kipakol belőle, és élvezhető a játék (még ha nem is versenysereg), vagy vesz egy ~60 font árú battleforce-t, plusz még hozzá ezt-azt, hogy a csírája meglegyen egy játszható seregnek. Talán az sem mindegy, hogy a 40 literes szervíztáskával vagy egy műzlisdobozzal megyek-e át a fél városon a klubba játszani. Persze megvan a varázsa a 200+ kiskatonás tankos-repcsis-halálosztómasinériás játékoknak is, ezért is feszít mindenkinek egy-kettő ilyen sereg IS otthon, a kompaktabb “kis”játékok seregei mellett. Ez nem rossz dolog szerintem, illetve nem ez a rossz. A mi wargamertársadalmunk öregszik, a régi embereknek más dolgok lesznek fontosabbak az életben, kevesebb idejük marad a hobbira, érthető ha olyan játék felé fordulnak, ami ebbe a kevesebb időbe is belefér. A versenyszervezőknek véleményem szerint nem sírni kell ezen, hanem lekövetni. A rossz az az, hogy az új játékos kevés. Valahol értem, hogy a mostani tizenévesek immunitásig ingerstimmulált agya gyakorlatilag átsiklik az ilyen oldschool szórakozási formák fölött, de ez az, ami rossz, és rosszat tesz a hobbinak, ez ellen viszont hát…nem egyszerű tenni. Persze ha terepasztalos stratégiai játék helyett hívnánk mondjuk fullHD real3D RTSnek, az korszerűbb lenne. 😉

  18. kabaman mondta:

    Sajnos nem csak a terepasztal iránt érdeklődik kevésbé a fiatalság. Amíg Grim War ügyét igazgattam, és kapcsolatba léptem más ifjúsági klubokkal, ők is hasonló problémákra panaszkodtak. Kártyások, szerepjátékosok, sógisok, egyedül az animések azok, akikhez mái napig “özönlenek” az emberek.

  19. MA5X mondta:

    mert ott eleg bamulni ki a fejbol 🙂 (kiveve cosplay kosztum keszitesnel, de azt hagyjuk)

    nagyjabol ez a gond mostanaban, ha valahol valamit csinalni is kell, mar nem az igazi.
    HA keresnek hobbyt , akkor lehetoleg olyat, aminel sokmindent nem kell tenni (passziv) de elmenygazdag (film/animek/szgepes jatekok leginkabb).
    Ez bizonyos szempontbol igaz ram is.
    Pl szamitogepes jatekot nem veszem meg, inkabb vegignezem a youtube-on a vegigjatszast. HL2, Portal, Portal2 is igy jart.

  20. Vihar mondta:

    Azért az nagyjából látszik a hozzászólásokból, hogy elég komoly döntéshelyzet áll minden kezdő(újrakezdő?) előtt: olyan rendszert/játékot válasszak amit sokan játszanak (mindig van ellenfelem, sűrűbbek a versenyek…stb.) vagy olyat ami új/érdekesebb(?) számomra?
    Természetesen a legoptimálisabb az,ha mind a két feltétel maradéktalanul teljesül,de úgy tűnik ez a ritkább. Mielőtt bárki felemlegetné, jómagam is WHFB-el kezdtem el játszani 18 évvel ezelőtt. Nem is foglalnék állást ez ügyben,csak leírnám a saját tapasztalatok/véleményem. Mivel egyre kevesebb a játékra/hobby-ra fordítható időm így eljutottam arra a szintre, hogy számomra azok a személyek a legfontosabbak akikkel játszom (illetve a környezet, ahol játszom). Inkább játszom életem végéig ugyan azzal a 4-5 emberrel (akik komolyan veszik a hobby-t), mint minden nap másik ellenféllel. Én így látom…(no offense)

  21. Bala mondta:

    Hehe, én meg szeretek mindig új és új emberek ellen játszani. 🙂

    “a legoptimálisabb az,ha mind a két feltétel maradéktalanul teljesül,”
    Szerintem ez idővel ki fog egyensúlyozódni. Csak most vagyunk az átalakulás korában 🙂

  22. Vihar mondta:

    Én is szeretnék.Csak egy idő után elég komolyan frusztrál, ha az ellenfelem:késik (és nem hív fel vagy üzen), nem készít sereglistát, nem hoz el figurákat vagy más figurákat használ (a kipróbálás proxy nem zavar,de azért 6 hónap után vegyük már meg azokat a modelleket!). Azt már meg se említem amikor valami speciális szabályra úgy hivatkozik, hogy nincs nála kinyomtatva vagy nem tudom megnézni az újságában/kódexében.
    Ezek számomra mind arra utalnak, hogy ellenfelem nem veszi komolyan a játékot (és/vagy nem tisztel meg azzal, hogy felkészül a játékunkra)…
    Erre nekem nincs időm. 😉
    Pedig én aztán nagyon tudok lelkesedni minden új rendszerért/játékért…

  23. Bala mondta:

    > Erre nekem nincs időm
    Megértem és egyetértek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..