Amikor magát a játékot elkezdtem, az első 10 meccsemet csak High Elfek ellen játszottam, és éppen ezért ez eléggé meghatározta a hozzáállásomat a HE sereghez. Mindig a nyílágyúk és a Dragon Princek rosszabbik oldalán álltam, ráadásul kezdő birodalom játékosként, tehát anno a hatodik-hetedik kiadásban egészen jól ismertem a sereget. Az új kódexük megjelenése óta igen keveset találkoztam velük, és szakavatott kezekben a döntetlen volt a legjobb, amit ki tudtam hozni. Próbálok kiemelkedni a belém kondícionált neveltetésből, és a többi sereghez hasonlítva a legobjektívabb értékelést adni… majd meglátjuk. 🙂
[starratingmulti id=12 tpl=12]
– – – Értékelés- – – –
Modellezés, Figurák – 4 / Az “új” 2 éves modellek is igen eltaláltak lettek, és hát az ős-high-elf koncepció is nagyon pöpec. Régen nekik voltak a legkidolgozottabb figuráik, mindegyiken valami csicsa meg ékkő meg díszítés kapott helyet, tehát nagyon szép modelleket lehetett kihozni belőlük. Az új, GW által erőltetett színvilág nem az igazi, de mindenképpen az átlagosnál jobbak-szebbek a modellek. Ennyi.
Fluff – 4 / Mi más lenne a GW által az egyik leghájpoltabb seregek egyike (a birodalom után), mint igen kidolgozott történelem, hiszen az egyik legősibb faj Öregvilágon, plusz ugye az angolszász gyökereket se felejtsük el… Az egységek számomra jól tükrözik a sztorikat, a háttér pedig érdekes és izgalmas.
Közelharc – 3,5 / Vannak erős közelharci egységek, de olyan, ami egy az egyben megállja a helyét, kevés. Erős tud lenni közelharcban, mégsem egy káosz vagy egy törpe sereg. A mágia és a lövés és a taktika erős egyvelege teszi őket erős fajjá.
Mágia – 4 / Ha nem nézzük a Drain Magic-et, akkor azért nem olyan hatékony az a High Magic, alig van sebzés, a többi pedig gyengus… Igaz, mindenhonnan választhatnak, lehet gyúrni mágiára varázstárgyakból – ezért a négy pötty.
Lövés – 4 / RBT, 4-es BS és a taktikai seaguard. Az RBT igen erős, pont azt adja a seregnek, amire szüksége van, lehet íjászkodni is azért rendesen. Nem egy igazi lövős sereg, de az RBT az pont elég.
Taktika, változatosság – 5 / Rengeteg elit egység, a csatamezőn mozgékony. Taktikára kiváló lehetőséged adott, csak érteni kell hozzá
Tápos-e vagy? – 4 / Jelenleg a játékmezőny átlagánál (3) fölött teljesítenek, nehéz eldönteni. A jó kezekben halálos, hozzá nem értő vezér is azért elég jól el tud bíbelődni…
Tanulógörbe – 5 / Szerintem ezzel a sereggel kell és lehet a legtöbbet kihozni a tanulásból. Mindenből egy erős közepessel bírnak, de ha IGAZÁN tudod őket használni, akkor mindent le tudsz győzni. Tanulni kell velük rendesen.
– – –
Összesen: 33,5 pont.
Nem tudom nézitek-e közben azt, hogy hogyan alakulnak a szavazatok alapján az egyes seregek… 🙂 Érdekes lesz majd az összesítés 🙂
Az angolszász gyökerekkel a high elfnél vitába szálnék. Ezek a gyökerek Bretonoknál vannak: Lady of Lake, Green Knight, Morgiana la Fey és még sorolhatnám a hasonloságokat a Pendragorával(Arthur modakör). Vagy csak az aktuális király Oroszlán szivü Lajos. Bocs hogy látszolag csak kritikát irok
Ebben félig igazat adok, de maga a Breton maga egy francia tartomány… én mindig a franciákra asszociálok velük.
Ugyanakkor pont az Elfek szigeten lakása utal Avalon szigetére és maga az elf is angol eredetű mítikus lény…
Franciák a nevek a földrajz és a tartományok alapján de minden másban brittek. 5. kiadásban még volt egy Robin Hood bandájuk is kicsit más néven a neves karaktereik meg az aktuális király, Robin Hoodék kivételével mind az Arthur modakör szülöttei és nem 2 db olyan neves karakterükhöz van figura amihez incs szabály. De az érvelésed alapján a törpék a trollok és az óriások Vikingek mert ebből a mondakörből valók
Ehhez én is hozzászólnék, sztem is jól mondja Garvey, a Bretonok a nevükben, meg az ország területét tekintve franciák csak, egyébként fullosan a középkori Anglia szvsz – grál lovagok, Arthur mondakör, egyéb fentebb felsoroltak. Nem tudom miért mixelték össze a két nemzetet, bár tippem lenne rá. Valószínű, hogy fricska a franciák felé (az angolok mégis elfoglalták frankhont) ;), hisz a két nemzet nagyon fúj egymásra, vagy esetleg az is benne lehet, hogy Albion szigete (ami a Brit-szigetek) a ködös, misztikus mivolta miatt nem lakott és ez egyrészt történelmi kikacsintás, másrészt nehogymá’ a britek maradjanak ki a játékból! 🙂
Szvsz Ulthuan inkább Atlantiszra hajaz, az ott felsorolt tartományok pedig régi görög tartományok neveire hajaznak, bár Caledonia az Ibériai-félszigeten van, szóval lehet, hogy innen-onnan lettek összeszedve…
Igen, elég nagy a katyvasz… ki mire asszociál. Én a Bretonoknál full franciákra…
A High Elfeknél érzem azért az angol ősi vért, a nemes vért… Szóval ezért.
Egyébként teljesen helytálló amit írtok, köszönöm!
Elfek szerintem inkább Atlantiszt jelképezik a magas fokú kúltúrjukkal.Ha jól tudom Albion külön szigetként szerepel regényekben és leírásokban,lakói pedig a kelta népekre(Gall,Skót,Ír) hasonlítanak.