Ez az írás röviden mutat be játékokat, mint a többi, ehhez hasonló szösszenet. Az előző rész itt olvasható.
Egy kis belső monologizálás következik, felesleges elolvasni és érdemes átugrani egyből a játékbemutatókhoz. 🙂
Azt hiszem megtanultam a leckét: nincs értelme közkedvelt és általánosságban jónak tartott játékról olyan véleményt és nézőpontot adni, ami szerint a játék mégsem jó. Mégoly racionális vagy példákon bemutatott kifejtésen keresztül sem, ami talán megállná a helyét önmagában. De ha nagy a játék általános szeretete, akkor pusztán el kell könyvelni csöndben: ez a játék nem nekem való.
Ilyen volt a 7 Wonders: Duel, ami 12-13 játék után bizonyította számomra, hogy egy kalap dobókockát nem ér. Persze ezzel sok tízezer ember szállna vitába, és nem vonom kétségbe a játék előnyeit, egyszerűen értelmetlen játékélményt nyújtott számomra, és van sok száz másik játék, amivel szívesebben játszom. Bekadt, na. Ilyen volt az előző cikkben említett Blood Rage, amiért szintén megkaptam az oltást, de hiába is ecsetelték számomra a játék előnyeit, egyszerűen amit láttam a BR-ből, az alapján kijelenthetem, hogy a játék több sebből vérzik, csak ezek nem zavarnak másokat. Attól még biztos jó játék – csak nem nekem.
Ellenpéldaként hozhatnám fel a Descent második kiadását, amibe az elmúlt 10 évben elképesztő óraszámot nyomtam bele különböző társaságokkal – és még tervezek legalább ennyit. Látom a hibáit, látom, hogy egyesek miért nem kedvelik ezt a játékot, de ezek olyan hiányosságok, amelyek engem nem zavarnak. Ennyit erről.
Szóval, hogy tisztázzuk, ez a sorozat (a milyen játékokat ismertem meg télen-nyáron) nem játékbemutató. Nem részletezi a játékot, nem ismeret, nem magyaráz és nem racionális semennyire. Éppen ezért teljesen felesleges vitába szállni, hogy egy játék mégis jó vagy mégis rossz: egyszerűen nem erről írok. Csak arról, hogy nekem tetszett-e vagy sem, és miért igen, és miért nem. Lesz majd hosszú társas bemutató, mint amikkel korábban találkozhattatok, pl az Abyss-ról vagy a sok kooperatív játékról. De ez nem az. A célja a szórakoztatás, ismeretterjesztés.
Tehát ott tettem le a billentyűzetet sok héttel korábban, hogy megjártam a IV. Szellemlovas Társas Tábort, ami 100%-osan tökéletesre sikeredett a játékok szempontjából. Az előző részben ecseteltem a Blood Rage által nyújtott hosszú kínszenvedést (na jó, most 🙂 túlzok), a Cry Havoc izgalmas felfedezését és a Pandemic Iberia megismerését.
A korábban említett játékok közül most az „Önök kérték” alapján választottam a delikvenseket:
A hét “soha a büdös életbe’ nem” játéka: Codenames: Deep Undercover angolul
Tudni kell, hogy a Fedőneveket nagyon jó és ötletes játéknak élem meg mindig, ahányszor előkerül különböző társaságokkal. Viszont minden játékban meg kell állapítanom, hogy lányokkal játszva sokszor vicces jelenetek születnek. Távol álljon tőlem bármilyen nemi megkülönböztetés, legyen az diszkriminatív vagy pozitív, de a tapasztalatom tényleg azt mutatja: a nőknek egyszerűen tényleg másképp jár az agyuk. (Ami természetesen nem baj, sőt!) Viszont a Fedőnevek közben ez vicces eredményeket szokott szülni, és jókat mosolygunk ezen.
A kedvenc ilyen történetem, amikor megmondóemberként feladtam a „Robot hármat”, amikor már csak három, teljesen egyértelmű választás volt hátra. A csapat főleg nőkből állt, és a srácok meg is találtak két biztosan robotokra jellemző szót, ekkor az egyik hölgy felkiállt: „Megvan! A konyha lesz az, a konyhai robotgép miatt!”. És persze nem az volt, eszembe sem jutott volna 25 év aktív science-fiction olvasás és nézés után egy pindurit is a konyhára asszociálni. Jót nevettünk, és ez a lényeg. Persze kikaptunk. 🙂
A Deep Undercover-hez nagy várakozással ültem le, de ez ugye sajnos csak angolul érhető el. A negatív játékélményt pusztán az okozta, hogy a minden kártya kipakolása után kb 15 perc azzal telt el, hogy a trágár szinonimaszótárt bújtuk, hogy kiderüljön: ezeknek az amerikaiaknak olyan dolgokra vannak „trágár” kifejezéseik, amelyekre én még csak gondolni sem szoktam. Mint pl. a touchdown vagy a női nemi szerv kb. 50 féle verziója.
Na, ennek a memorizálása nem tette gördülékennyé a játékot, és éppen ezért nem is javaslom senkinek, mert a szavak kettős-hármas értelmét magyar nyelvű és angolul átlagosan beszélő ember biztosan nem fogja ismerni, hacsak nem nyelvész vagy Brooklynban nőtt fel. Mindet meg kell jegyezni, mintha új szavakat tanulna az ember, és a feladványhoz vagy a kitalálásához egy sem eshet ki a fejünkből. Főleg, ha alkoholizált állapotban ül le az ember játszani, akkor csak még jobban eltűnik 1-1 szó különböző jelentése. Viszont a vidám hangulat és kellően anti-prűd társaság kötelező ehhez a játékhoz.
Ha valaki lemagyarítja, annak minden elismerésem, mert szerintem a magyar nem ennyire sokrétű ezen a téren. Ajánlom megkeresésre pl. a touchdown szót, ami a mellékhelységben történű bizonyos műveletre utal. A feladványok közül, ami megmaradt az emlékezetemben, az a „Pontyb***ó három” – képzelhetitek. 🙂
A hét legnagyobb adrenalinlökete: Resistance: Avalon
Nem tudom mennyi kézre lenne szükségem, hogy meg tudjam számolni hány embert fertőztem meg az Avalonnal, amit a legeslegeslegjobb TÁRSAS játéknak tartok. Sok titkos-szerepes mókát próbáltam, de azt, ahová az Avalonnal el lehet jutni, egyik sem közelítette meg.
Imádom nézni, ahogyan tíz, teljesen átlagos emberből egyszer csak „jó lovag” és „rossz lovag” lesz, majd a keletkezett dinamika miatt foggal-körömmel bizonygatják egymásnak igazukat, hazudnak és vetítenek, gondolkodnak és próbálnak rájönni ki-kicsoda. Ebben részt venni is nagyon jó, kívülről néznive éppolyan szórakoztató.
Az Avalon titka az egyszerűségében és a szerencse hiányában rejlik. Nincs semmi túlbonyolítva, és magukon az embereken múlik, hogy milyen lesz a játék. Ennek ellenére mély és nagyjából egész jól kiegyensúlyozott – illetve a különféle szerepekkel tökéletesen egyensúlyozható.
Lassan közelítem a 100 lejátszott partit, de még mindig nagy várakozással ülök le játszani újra és újra, akár ugyanazzal a csapattal – például a Szellemlovas Táborban. Nincs két ugyanolyan játék, hiába kapom újra és újra ugyanazt a szerepet, akkor is lehet egyre változtatni a stratégiákon. Számomra a játék tökéletes, és szint kivétel nélkül teljes játékélményt nyújt.
Ezekhez majd később jön a történet/bemutató is:
A hét “oldie but goldie” játékai: Abyss és a Ghost Stories
A hét “de jó hogy pledgeltem KS-en” játéka: Overseers
A hét legjobb fillerje: Wiz-war
A hét kisebb csalódása: Blood Bowl Team Manager és Xeno Shift
A hét igen nagy csalódása: Conan
A hét legjobb élménye: Tyrants of the Underdark
És a dobogó második helyén a Fireteam Zero
A hét „még egyet akarok” játéka: Cry Havoc
Futottak még: Big Points, Good Cop Bad Cop, Imagine, Kincsvadász, Secret of the Lost Tomb, Under my bed, Kanban és Eladlak.