Az előző rész itt volt olvasható: http://tarsasjatek.kissbalazskuno.hu/2013/08/miert-jo-jatszani-a-lizardmen-sereggel-2resz/ És ez már az utolsó felvonás 🙂 Jó olvasást!
Special (folytatás)
Jungle Swarms
Korábban, a Bastiladon kígyónövesztő gépezeténél már említést tettem általánosságban a swarmok használhatatlanságáról. Ez az előző post megírása óta nem változott: ha csak egy kicsit is utánaszámolsz, egy ilyen Ws-T-S 2 stompolható lény kvázi minden ellen elvérzik. Igaz, törhetetlen, de az Unstable szabály miatt a CR-ből el is hullik. Lehet benne taktikai előny, de megint oda lyukadunk ki, hogy jobban jár az ember, ha a pontjából mást hoz. Na, de nézzük, tényleg így van-e.
Először is, olcsóbbak lettek, 45 pötty helyett csak 35-be kerülnek. Ám sajnos (hogy a könyv írójának agyát milyen békák és kígyók rágták szét, nem tudom) csak 2+ unitot lehet hozni belőlük, így az alap osztag 70 pont. Ezért kapunk 10 Woundot. Igaz, talán egy magányos pegás kapitány ellen nem halnak meg azonnal az első körben, meg ilyen könnyűlovas dolgokat fel tudnak tartani, ráengedni őket valami ropi íjász osztagra. De hosszú távon minden ellen alulról fogják szagolni az ibolyát. Igaz, már alapból is ezt teszik, de értitek mire gondoltam. Komolyabb lények netán osztagok feltartásáról ne is beszéljük. Ha meg a mérgezésre meg a hatos dobálásra építkezel, akkor hozz egy sima szkink osztagot, az legalább core-ból jön.
Na, de kapott egy olyan képességet, ami megfontolandóvá teszi a használatát, ugyanis ezek OTT VANNAK MINDENÜTT! (They?re everywhere nevű szabály formájában). Azt tudja, hogyha egy swarm base kontakban van egy ellenséges osztaggal, akkor minden közelharci támadás mérgezett lesz az adott ellenséges osztag ellen. Gondolom, ez azt a képet vetíti elő, hogy az ellenfélre rámásznak a csúszómászók (Indiana Jones feeling), és ha a többi gyíkember üti ezt az osztagot, akkor a kígyók szétfröccsenő nedve a nagy vérfürdőben jól megmérgezi az ellent. Nos, erre áldozni 70 pontot, hogy az ellenfélnek adjuk ingyen X CR-ért cserébe egy-két extra hatosért? Noormális? Sajnos, továbbra is áll az állításom: jó ötlet, jó synergy a Bastiladonnal meg mindennel: de nem életképes. Több a hátránya, mint az ereje.
Ha méreg kell, arra ott vannak a köpőcsövesek, szintén 70 pontért. Persze, nem állítom, hogy a jövő évi Gyíkember listában nem fog millió ilyen szerepelni, és csak rá kell jönni a nyitjára. De nem valószínű. Sajnos.
Stegadon
Megérkeztünk a gyíkember sereg fényképarcához, ahogy látjuk menetelni a hatalmas lényeket, át a dzsungelen? Igen, ők azok. Szerencsére igen pöpec kis ráncfelvarráson estek át, tehát ha eddig használtad őket, akkor most még jobban fogod, a törpék és a birodalom nagy örömére.
Először is, olcsóbbak lettek ? jeeee. 215 pont (régen 235 volt). Hála égnek ők nem butultak el a Szkink pajtásokkal, tehát maradt neki a hatos Ld (Phű!), és ugyanúgy Stubborn, és a többi szörnyes, impact hites dolog. Ami változott, hogy ? szerencsére ? nem lehet a szkinkeket ütni, tehát nincs könnyű CR, bizony meg kell gyürkőzni magával a Sztegával (5W, 6T, 4+). Ez sokszor előny volt az ellenfélnek, hogy ő döntötte el, éppen mire volt szüksége.
Ez így alapból nagyon pöpec, örvendezhetünk vala. Sajnos a sima Giant Bow ugyanúgy a nagyon-ritkán-használt kategóriába esik, amit néha-néha elsüt az ember, ha nem marcholt, hátha talál 6+ -on mérgezve. Jó hogy van, kész.
Igen ám, de a jóságnak még nincs vége, van két új, megvásárolható tulajdonság. Az egyik a megállíthatatlan rohanás (10 pont), ami Devastating Charge rule-t ad. Na, ez felvet egy-pár kérdést, mert ugye a DC szabályleírás szerint +1 támadást ad a modellnek. Igen, de ez egy modell. Gondolom a Sztega kap egy támadást, és vajon a szkinkek hatot fognak ütni vagy 10-et, mert mind az öten kapnak +1-et? Amíg nincs FAQ, addig a ?modell? alatt én az 5+1 darab modellt fogom érteni.
A másik képességük még tuti-kombósabb, igazi nagy-szörny-gyilkos választás. Ugyanis minden Impact Hittel okozott Wound D3-at sebez. Ogrék, sárkányok, reszketve meneküljetek, jönnek a gyíkemberek! Ez már 20 pont, és azt gondolom talán kötelező választás lesz sereglistákban, hiszen így a nagy lényeket eléggé lehet fenyegetni. Ha ráadásul nem versenyre mész, hanem tudsz készülni az ellenfélre, akkor még biztosabb. Bár, egy steam tank lehet bele is hal egy jól sikerült Impact Hitbe.
Örvendezzünk vala az új Stegadonnak!
Temple Guard
Várható volt, hogy a túl sok pont miatt ők is kapnak egy tesco leárazást, és így is lett: immáron 14 pontba kerülnek, ugyanazokkal a statokkal. Ám sajnos a TG-k használata most már elgondolkodtató. A Slann nem annyira a sereg szerves része, és drágább is, ráadásul már nem tudsz rendesen két Slann-t hozni. Önmagában kérdéses, hogy megéri-e egy elit gyalogság, mondjuk a 11 pontos Szauruszokkal szemben csak azért, hogy +1 erővel, +1 WS-sel üssenek, és legyen mágikus zászlójuk. Én mindig is szerettem a TG-ket, a Slannal továbbra is egy erős, statikus üllő osztag. Sajnos már a Life-ot nem tudja a Slann Loremasterkedni, ezért a TG-k használhatósága csökken. Ki mit szeret?
Ők is megkapták persze a Predatory Fighter-t, és a Slannt tovább védik: szokás szerint a Slann a második sorban helyezkedik el, és automatikusan átmegy a Look-out-Sir szabályon. Dobtam én már egyest ágyúra Slannak a Temple Guardok között, tehát jó kis képesség ez. És szerencsére továbbra is Stubbornok és ItP-k lesznek ? azaz kvázi megtörhetetlenek, a 9-es Ld + BSB kombóval.
Terradon Riders
Végére hagytam a special slot, engem mindig is kettős érzelmekkel eltöltött osztagát, a Terradonokat. Akik írtó könnyen halnak, nagyon erősek is tudnak lenni a terelésben, taktikában, néha le tudnak dobni a köveikkel egy-két apró-cseprő dolgot? de valahogy mindig is sokalltam értük azt a 3*30 pontot, mert nem érzem, az erősséget a mondjuk tizenakárhány pontos hárpia meg fúria osztagokhoz képest. Ők voltak az állandó veszteségek mindig a seregben.
Most ráadásul DRÁGÁBBAK lettek (mi a @#%$#@!%), 35 pont, és nekik is csökkent az Ld-jük! Szóval, eddig építettél arra, hogy megfutnak, majd mivel könnyűlovasságnak számítanak, összeállnak, és repülnek tovább? Hát most nem fognak összeállni, és még zenészük se lehet. Ááááá.
De várj, a kedvencem! Azaz hogyan tegyünk még több csicsa de értelmetlen dolgot egy osztagra? Cseréljük le egy pontért a javelint egy lángoló bolára (legalább quick-to-fire), aminek a lőtávja 6?. Azaz mozogtál, hosszú táv, 5+ -ra találsz. Ja, dobsz egy ötöst három kockával? Micsoda véletlen.
De vegyük azt, hogy dobsz. Oké, utána sebezni kell, de mire is használod a tüzes sebzést? Hát persze, hogy elvegyél mondjuk egy regenerálást. Azoknak általában 5-6 ?os T-jük van. Ja, megint kell egy ötöst-hatost dobnod. Ennyi. Az ügyészség visszavonul, hogy az esküdtekre bízza a döntést.
Tegyük hozzá azt, hogy továbbra is a sereg nagyon fontos kelléke kell, hogy legyen, mert hadigépvadászatra, elterelésre, manőverezésre, a játék végén rohangáló apróságok összeszedésére kiváló. Lehet, hogy jobb erre 1-1 terrás hőst hozni? Szerintem igen. És lehet, hogy jobb a bola mint a sima javelin, hogy mérgezz? Igen, jobb. Mégis, valahogy olyan bicskanyitogató nekem, de ez már csak az én személyes hozzáállásom. Továbbra is szeretjük őket, az ellenfelek meg utálhatják. Nem említettem, de persze továbbra is tudnak köveket hajigálni, ugyanúgy ahogy eddig. Ám sajnos az Ld csökkenés hazavágott sok mindent, hiszen nem fognak tudni 20-at repülni egy march blokk miatt?
Modellezés: Nem említettem a Terradon-Ripperdactyl vonalon, hogy mivel érdemes őket helyettesíteni. Például most még olcsó, műanyag Tyranida Gargoyle jó móka lehet Rippernek ? csak nem kell kezet rárakni, és még egy kis skink a tetejére, és kész is van. 18 font 10 darab Gargoyle ? és meg is van egy teljes sereghez a Rippered. Jah, egy új fincsiség, hogy a Terrákhoz most már az új készletben láncon lógó kő, amit rá lehet modellezni a Terrákra.
Rare választás
Az előzőekben olvasott, Terradonális mentális pánikkeltés után vegyünk egy mély lélegzetet, és engedjük el a bennünk felgyűlt feszültségeket esetleg valami apró műanyag dolgok szétcincálásával. Már csak egy pszichológiai csapást kell túlélnünk, ezért amíg itt a sereg egyik apró lokális mélypontján vagyunk, előre is veszem őket ? igen, a Razordonokat ? hogy aztán egy felfelé íveléssel méltón zárjuk le a leírásunkat.
Razordon Hunting Pack
Akarsz valami feelingeset és használhatatlant a rare választásból? Akkor csakis őket akard! Nézzük csak: hiába skirmisherek, azért direktben továbbra is elvették tőlük, hogy march után lőjenek. Persze nekik is 5-ös lett az Ld-jük, hogy örüljünk, és ha már úgy sem tudunk marcholni, akkor persze minek is szívjuk a fogunkat, hogy nem tudunk lőni. És akkor mit is tudunk lőni?
18? range-re (ez már legalább valamit), artillery dice-nyi 4-es erejű quick to fire lövést. Ez jól hangzik, mert mozgás után 9?-re 4+ -on találunk velük, hátrébb meg 5+ -ra. Ja, ha messziről rohamoznak minket, akkor persze 6+ -ra találunk, de erre ne legyen gondunk. Átlag ugye egy tüzérkockán 5 a várható érték. Erre még dobnunk kell toHit-et ? mert grapeshot szabály szerint lőnek ám ? tehát ideális esetben közeltávra betalál 2-3. Ha nagyon jót dobtál, akkor 4-5, ha rosszat, akkor 1.
Ha hozol három ilyen osztagot, akkor 65 * 3, azaz 195 pontért tudsz találni közelre átlag 7-8- at 4-es erővel. Akarsz 200 pontért 9?-re 8 db 4-es erőt lőni? 18?-re átlag 5 ?öt? Közelharcban meg pont abban a középkategóriában vannak, hogy minden nagy megeszi őket, a kicsik meg sokkal olcsóbbak, hogy megérje rájuk pontot pazarolni. Igen ám, de ha csak eggyel is elbukják a közelharcot, akkor máris futáááás! Mondjuk döntetlen esetén is. Szóval, közelharcba nem érdemes őket küldeni.
Nem azt mondom, hogy rossz osztag, csak nem jó. Mert ebből a pontból még egy kicsit kiegészítve mit kapsz? Bizony, egy Ancient Sztegát, ami más kategória, az is lő ennyit. 🙂
A Razordon modell igen jól néz ki, de sajnos csak Finecast-ban kapható, drága. Monstrous Beast-ek, tehát Swiftride-ot kapnak és persze Stompot ezáltal. Egyet-egyet néha be lehet varázsolni, hátha megéri.
Slamander hunting pack
Minden nem-gyíkember játékos által gyűlölt és totálisan tápos és kemény egység természetesen megkapta a várt nerfet, de szerencsére nem a használhatatlanságig. Drágább lett, most már 80 pont egy ilyen (hm, melyiket is választanám 80 pontért, ezt vagy a Démon sereg Nurgle cuccát, ami írtó sokat támad? Vajon melyiket is? De nehéz eldönteni ? irónia off). Persze a Szaliknak is 5-ös az Ld-jük, hogy nehogy valamit tudjunk velük kezdeni közelharcban vagy netán összeszedjük őket, ha megfutnak.
A lövésük most már 4-es erejű flame template, mindenki megkapja a hitet, aki a template-hez hozzáér, és pánikot okoz (jee) ha sebez. Erős, továbbra is, igaz most már megváltozott a használhatósága, hiszen a lovasságot nem tünteti el egy fújásra, (nincs -3 AP), de a nagyobb hordák ellen továbbra is kiválóan alkalmazható. Sajnos az Ld csökkenés miatti manőverezési, visszavonulási képességcsökkenés eléggé érdekessé teszi a használatukat. Erősek maradtak, a legnagyobb tápjukat, hogy march után is fújhattak elvették. És most már hozhatunk 3-nál is többet belőlük ? kérdés akarjuk-e? J Egy 6 fős ilyen cucc 480 pont, és ha azok elfújják magukat, osztag nem marad a talpán. Közelharcban meg a hátsó sor is támad? Érdekes teória. 🙂
Azt gondolom a sereg továbbra is szerves része lehet, hiszen erősnek erős maradt, tehát nem szabad leírni őket.
Troglodon
Egy új üdvöske, inkább sajnos a fluff kategóriába sorolhatjuk, mint az értelmes választások közé, hiszen drága ahhoz képest, amit tud. 200 pont ugyanis, de sajnos csak T5-tel bír, tehát a 215 pontos Sztegához képest máris a ?hoztam egyszer, hogy kipróbáljam? kategóriába rakjuk. Igaz, eggyel nagyobb a mozgása, szintén Monster (de a Sztegának még impact hitje is van), kevesebbet is támad mint egy sima sztega, szóval érezzük, hogy itt valami nagyon tutinak kéne jönnie ennyi pontért.
Nézzük akkor ezeket a ?tutikat?: ül rajta egy Oracle nevezetű nem-varázsló, akin keresztül varázsolhat a Slann (Arcane Vassal), mint a Skink Papokon át. Ezért szerintem biztosan nem fogjuk hozni a Trogit. A szokásos 4+ -os Monster és egyéb nyalánkságok, a Troginak 3 posion támadása van 5-ös erővel. Ja, és vehetünk 15 pontért (LOL) az Oracle-nek egy olyan képességet, hogy ő is chanelezhet a mágiafázisban.
Tud egyszer egy játékban (argh) egy szuper üvöltést eltolni, amivel a 12? (miért?) incsen belül lévő PF modellek nem 6+ -ra, hanem 5+ -ra kapnak extra támadást. Ez csak közelharci fázisban nyomhatják el, és csak ebben hat (tehát az ellenfél körében nem). Ezzel plusz pár támadást adhatunk a szaurusz kockánknak, de ezért biztosan nem fogjuk hozni a Trogit.
Aztán van még egy távolsági támadása, 18 incses, mérgező, D3 multiple woundos, 5-ös erejű, Quick-to-Fire, 3-as BS-es cucc. Ezért fogsz hozni ilyet?
Jó támogató egység lehetne, de akkor kérdezem, miért nem inkább egy sztegadon? 5 sztega (3 sima, 2 ancien) az 1105 pont, ami azért kemény dió, és akkor már a rare-ben nincs sok pont, főleg nem egy Trogira. Tehát, ez a lény számomra egyértelműen elbukott az ár-érték arány listán. Lehet, kipróbálom, de tényleg nem értem, miért ne inkább egy sztegát hozzak.
Ancient Stegadon
Itt igen nagy változás történt, és sajnos egy elég komoly érvágás a csillagkapu miatt, de azt kell, hogy mondjam, összességében véve nem rossz a sztegadon leányázó fekvése. Sőt, kifejezetten jó.
Annyira öregek ezek a sztegák, hogy megkeményedett a páncéljuk, tehát 3+ -os nekik a 4-es helyett, de kicsit belassultak ezért csak 3 támadásuk van a 4 helyett, és az I-jük is 1-es a kettes helyett. Szerencsére a korral az erő is nő, még több izom kell a megnövekedett terhek cipelésére, ezért ők már hatos erővel impactolnak és thunderstompolnak. Ja, nem mondtam, de ők is árcsökkentek, csak 230 pont (olcsóbb mint korábban a sima tesó!), és nekik is lehetnek azok a kedves kis upgrade-ek, mint hogy D3 woundos impact hit.
Rajtuk alapból a kettő darab Giant Blowpipe van, ami jó és erős. Megnövekedett a range 18? ?re, ami azt jelenti, hogy 9?-re a multiple shot miatt 6-ra találva mérgeznek ? 4D6 hitet kell dobni. Ami azért átlagban 14 dobásra átlag 3 hatossal jó móka. Sajnos hosszú távra csak 7+ -ra találnak mozgás után. Eddig nagyon pöpec minden, hallelúja.
Lehet nekik venni ugye a csillagkaput, azaz az Engine of the Gods-ot, lecserélve a blowpipe-okat. Itt sajnos a Burning Aligment nem no-armor-save ?es, ami tudom, erős volt, és anno ez 350-400 pontba került, most csak mindez 280-ba noAS nélkül. (Hm, már Kdaii-i meg Steam Tanki magasságokban járunk? ). Szóval, akkor mit is tud ez a Csillagkapu most?
A Burning Aligment most már 3-as Bound Spell, direct damage, tehát nem lehet közelharcba belőni mint eddig, viszont 4d6 incsre hat (átlag 14), és csak D6 S4-et sebez. Szerintetek? 50 Pontos buond itemet vennél ilyet?
Arcane Configuration meg azt tudja, hogy egy kiválasztott Lore (csak a 8 alap közül!) varázslatainak célszámai eggyel csökkennek. Nem, nem adódik össze, tehát két csillagkapu nem csökkenti kettővel a célszámot. Erre is figyeltek, nehogy már jó legyen. A Portent of Warding pedig minden ellen ad 6? ?en belül egy 6+ -os wardot mindenkinek. Szintén nem adódik össze.
Látjuk, hogy a csillagkapu sajnos szerintem nem éri meg, 50 pontért meg főleg nem, azért, amiket tud. A mágiára bízni magunkat lutri, a 6+ -os wardban bízni lutri. Mókának jó, de másra nem.
Mindegy, általában a 230 pontos ancient sztega jó választás lehet rare-ből, ha Sztegás seregben gondolkodunk.
Végére értünk az egységeknek, s látható a sok kedves kis ötlet a fejlesztők részéről, és lehet én vagyok pesszimista, de egyszerűen nem hiszek már a sok kis apróságban, ami vagy működik, vagy nem. Persze, jó játékkal lehet a Trogi is halálos, vagy a Csillagkapu is isteni ? nem rosszak ezek, tehát nem szeretném úgy zárni az írásomat, hogy a gyíkok rosszul jártak volna? Csak nem feltétlenül az a nyálcsorgatás feeling jön át, mint amikor az ember valami masszív tápos seregkönyvet olvas. Persze, játszani tudni kell, és minden halálossá válik egy jó játékos kezében.
Ami kimaradt
Az bizony a Carnosaur. Szégyen és gyalázat, hogy egy 220 pontos lény nem kaphat T6-ot! Annyira könnyű lelőni, lekezelni egy ilyen mosztát T5-tel, ami még repülni se tud, és LOL LOL LOL még alapból nem is Swiftride, könyörgöm, a 7-es mozgásával! Ezt plusz 15 pontért tudod neki megvenni. Aztán +25 ?ért kaphat még terrorizáló dolgot is, amit most nem részletezek, mert annyira nem jó így az egész Carnosaur, hogy le se írom. J
Képzelj el egy sárkányt, egy T5-öset, ami repül. Az valami olyan táp, hogy hihetetlen. Nagyjából egy árban vannak. De ugye a Carno a maga S7 ?jével és D3 multiple woundjával pont arra lenne hivatott, hogy a nagy csúnya dolgokat elkapja ? de azok meg elrepülnek és mire odaérne, leágyúzzák őket.
Szóval jó ez a Carnosaur, hiszen most már a Scar-Vet is megkaphatja, tehát 2400 pontból simán hozol kettő, sztegákkal, de nyilván az ellenfél mire fogja a tűzerejét elhasználni? Hogy lelője a Carnot.
Nem azt mondom, hogy nem jó hozni, de egy penge versenyseregben nincs helye. Baráti játékban, vagy rendes csatában, amikor tudod mi ellen mész, akkor nyilván lehet benne ráció, hiszen mondjuk Dark Elfek ellen jó móka, nem tudják igazán lelőni. De akkor is T5. További hátránya: alacsony I és alacsony WS. Sok minden korábban jön mint ő, és akkor már lehet, hogy nem is üt. Ki kell próbálni ? szerintem drága, továbbra is.
Egyéb
Ami még kimaradt, amire remélem jön egy FAQ, hogy bizony a Terrás és Ripperes hős nem csatlakozhat alapból a ripperek és a terrák közé ? fájó hiányosság. Illetve, amit említettem, hogy remélem csak egy bug, ami lemaradt, hogy a CO lovasok nem kaphatnak mágikus zászlót.
Varázstárgyak
Ahogy számíthatunk mostanában az idétlenebbnél idétlenebb mágikus eszközökre, a gyíkokat sem kerülte el az átok. Kezdjük hátulról:
The Egg of Quango (enchanted): magányos ripperes/terrás/CO hősnek ideális varázstárgy, ha valami nagyobb létszámúval találja szembe magát. Én azt gondolnám, hogy kötelező választás lesz most már a seregbe, aki szeret ilyennel játszani. Közelharci fázisban összetöröd ezt a Tojást, és valami nagy és csúnya vagy sok és kicsi jön ki belőle. D6-tal dobsz: 4+ -on 2D6 S5 ?ös hit! 2-3 esetén sima D6 S4, 1-es esetén meg D6 S3. Látszik, egy Ripperes magányos öngyilkos kommandó azért ki tud osztani jó pár hitet valami magányosan bóklászó dologba. 30 pötty.
The Horn of Kygor (enchanted): 35 pont, egyszer használatos a köröd elején, frenzyt ad a következő körödig. Frenzyt, mindenkinek, akinek Beast, Cavalry vagy Monster van a nevében. Nem érzem hú de tápnak, mert a Ripperek alapból frenzyznek, a többinek meg 1-1 támadást adni nem érdemes. Osztagnak lenne jó nyilván, de annak meg pont nem lehet.
The Cloak of Feathers (enchanted): 35 pontért a gyalogos szkink repül. De minek? A Chief ülhet terrára ennyiért, a Skink papnak persze adhatunk, de akkor meg nem fér be neki egy dispell scroll. Persze, lehet arra építeni, – taktika! ? hogy hozol egy Death Slannt, első körben azonnal snipeolod a magányos papon keresztül az ellenfél BSB-jét, generálisát. Csak az a baj ezekkel a magányos papokkal, hogy könnyű őket elkapni, és bármibe belehalnak. (Ja, kap még egy MR1 ?et is, lol)
Plaque of Dominion (arcane): na, a bound spelles 18? ?en belül minden wizardot stupiddá tévő varázstárgy. Nem mondom, ogrék ellen hoznám, de egyébként nem igazán éri meg manapság. Erre kockát pazarolni, meg sajnos a BSB-k miatt a varázslók eléggé védettek. Persze, lehet mókázni ilyennel, hogy a varázslót behülyíteni. DE ha arcane itemet hozok, szerintem nem ezt a 25 pontosat fogom, hanem dispell scrollt vagy a másikat. Hiszen a varázslómat akkor fixen 18? ?on belül kell tartanom a másik varázslójához képest.
Cube of Darkness (arcane): a másik. 30 pöttyért 2+ -on dispell scroll, és 2+ -on leszed egyesével minden RiP spellt. Erős, kötelező darab.
The Jagurar Standard: Swiftride-ot ad ÖTVEN ? igen, ÖTVEN ? pontért. LOL. Adhatjuk ugye egy azaz egy darab osztagnak, a Temple Guardoknak, illetve a BSB-nek, aki ha CO-n ül, már alapból SR, gyalog meg hülye lesz az ember védtelenül hagynia a BSB-jét. Akarsz 50 pontért Swiftride Temple Guardot? A GW szerint igen, akarsz. Én nem akarok.
Skavenpelt Banner: Hatvanöt pont, Frenzy-t ad. Hm, egy ilyen volt a WoC-nak 35 pontért? Szóval, a TG osztagot a Slann által befrenzyzhetjük. Első sor kap +5 támadást öt széles osztagnál, de mindenképpen kell üldözniük amúgy is a PF miatt. Vagy esetleg egy CO-s BSB-nek adjuk, és akkor nincs varázstárgya de 1+ -os páncélban? Vagy egy hordás szaurusz blokkba állítsunk be egy 3+ -os páncélos veteránt? Megéri ez az átlag +5 támadás, ami a PF miatt 6? Szerintem nem.
Sacred Stegadon Helm of Itza: Negyven pont, +1T, +1 Armor, és +D3 impact hit. Szerintem jó dolog egy T6 lorddal rohangálni, vagy T6 hőssel CO-n, és még impactolsz is. T6, 1+ páncél GW-vel a hősnek, még kap potiont, és rohamozik. 5 db S7 támadás, 2 db S4 támadás, és még D3 impact. Je.
Piranha Blade: Ötven pötty, D3 multiple woundos fegyó, AP-vel az ötös erejű hősöknek, lordoknak. Drága, de ha sok CO-s hőssel játszol, akkor célzott rohamokkal gyilkos lehet.
The Blade of Realities: Száz pont, nincs mentő, ward sincs. CO-s lord megkapja, 1+ -os páncélban üt veszélyeset, 281 pontért. E mellé még tudsz hozni egy másik lordot generálisnak, azt 4+ warddal és T6-tal, e mellé még 2-3 jól felszerelt hőst, ami kegyetlen. Csak egy baj van: ami nagy és csúnya, az általában korábban üt mint ez, túl kell élnie. Nézzünk neki valami csúnya Bloodthirsteres vagy nagysárkányos dolgot, kap mondjuk 5 ütést, amiből talál 3, sebez 2, egyet lement. Nyerő ügy lehet. Visszaüt, talál mondjuk 3, ebből sebez 1. És ez így megy tovább? szóval nagyon kétesélyes abban bízni, hogy egy magányos csúnyával elbánik, de tud fenyegetni! J
Záróra
Ennyi volt a sereg mára. Remélem a személyes hozzáállásom mellett használható segítséget kapott minden kedves olvasó abban a tekintetben, miről is szól ez a seregkönyv.
Sok apróság van elrejtve ebben, amit nagyon jól játszva írtózatosan meg lehet keseríteni az ellenfél életét, és azért az olcsósodás mellett kaptunk pár igen használható dolgot.
A Ripperek, a Basztikulik rejtenek magukban potenciált. Persze, ez a sereg már nem az a sereg ? a Slann nem fogja dominálni a mágia fázist, vagy ha igen, akkor istentelen sok pontért, amit szerintem ma már a mágia nem tud visszahozni. Én a Slann nélküli seregben bízok, lehet most már nagyon gyors, mozgékony dolgokat kirakni. Nagyon jó kis hero-kat lehet kiállítani most már, az olcsó skink hős sok opcióval, most már lehet Kroxikban meg CO-kban gondolkodni?
Egészében véve örvendetes minden, sok bosszús apróság rontja el az ember kedvét, mint pl Carnoszaurusz, vagy a Trogi. Meg az Ld csökkentés.
Jó játékot!
nektek nem tűnt fel hogy iszonyat kevés varázscucc van
3azaz3varázsfegyver