Én azt látom, igen. Biztos vagyok benne, Ti ezt már pár éve észrevettétek. Csak felettem szaladt el az idő, miközben a gyermekeimet hajkurásztam, hogy eltűnt mindenki? Évekkel ezelőtt az rpg.hu fórumán napról napra rengeteg post és élet kísérte a fantasy életet, ám az utóbbi időben a heti pár hozzászólásig jutottunk.
Én kitartottam a fantasy mellett, sőt mi több, bele is fektettem az elmúlt évben, mert azt gondoltam, hogy ezek a futó “gagyi skirmish” hóbortok majd lecsengenek, és mindekni visszatér a jól megszokott legtuttibb játékhoz. 🙂 S ahogy tapogatóztam ezek felé a “gagyi” skirmish hóbortok felé, kiderült, hogy legalább olyan komoly játékokról és játékostáborokról van szó, mint a WHFB esetében. Sőt.
Lehet, öregszem, és a fene akar még pár rendszer megtanulni, amikor végre-valahára kitanultam a fantasyt, és eredményeket kezdtem el benne elérni? Nem tudom.
A legutóbbi fantasy Liga volt az utolsó pofon, hogy “Bala, vedd már észre, hogy már mindenki régen mást játszik”, amikor is a szervezők beugrójával együtt 6-an voltunk a Ligán. Hatan, azon a ligán, ahol pár éve még 3 teremben nyomta 50 ember (vagy akár több is).
Azt hiszem ez egy igen markáns üzenet: ennyi volt?
Lehet, hogy ez a 8. kiadás negatív visszhangja? Sok embertől hallottam, hogy jegelik a fantasy seregeket, és várják a 9. kiadást. De ha még ez nem is mérvadó, teljesen érthető a váltás:
Közel fele vagy negyedannyi pénzből simán tudsz játszani, nem kell több száz babát kifesteni, hanem mondjuk csak 10-20 -at. Időben is a fantasy sokszor egy hatórás kis kitérőt ad az embernek utazással, pakolással, játékkal.
Szóval, megtértem. 🙂
Bár felzárkóznom igencsak nehéz lesz, mert látom, hogy mások már egy éve tolnak bizonyos játékokat, de ez van, majd behozzuk.
– – –

Vajon mi rejlik a csuklya alatt?
Láthatjátok fent, hogy a menüpontokat kicsit átszabtam, több teret engedve másfajta játékoknak is, a blog címét nem fogom átírni, a wh-tactics marad, de most már egyre kevesebb lesz szépen lassan a fantasy-s bejegyzés.
Elidulok az újszülöttek útján, és megismerkedek mindenféle új játékkal. Ezeket a kezdeti lépéseket, próbálkozásokat fogom közvetíteni a blogon.
A Fatansy olvasótábort természetesen nem fogom elhanyagolni, hiszen “sohasem felejtem el az elsőt”, csak a fókusz kerül át máshová.
Tartsatok velem!
Én nem tapasztalok semmi féle visszaesést. Sőt! Szolnokon például épp most van felfutóban a WHFB. 4-5 ismerősöm is elkezdett játszani vele az elmúlt pár hónapban…
csak annyit mondok: Legendás Hadurak 😉
Inkabb a versenyrol terelodott el a dolog vagy meginkabb masik versenyre ment at a hangsuly, nem azon, ahol voltal. 8-ik kiadas nem kedvez a powergame-kedesnek (bar megoldhato), sokkal inkabb a jatekon van a hangsuly.
Es persze az is igaz, hogy mondjuk 10 eve 2 jatek volt Mo-n elerheto: WHFB, 40K. Most meg olyan 8-9 ami aktivan van jatszva.
Raadas, hogy a GW uzletpolitikaja miatt ma divat GW-t szidni mindenert es inkabb mas gyartot tamogatni, ez sem kedvez a WHFB-nek. Ez igazabol a regebbi specialist game-ek miatt szomoru, mert mind design, mind jatek es ar is rendben van naluk.
Skirmishrol meg: igen, negyedannyibol el tudsz kezdeni jatszani es eleg hozza 10 figura, de hogy ne und meg ugyis megveszed kb mindet, tobbet koltve ra, mint a ‘draga’ WHFB-re. Csak azzal hitegeted magad orokke, hogy negyedannyibol mar jatszhato lenne. (Tudom, mert ugyanezt ateltem a keves Warmachine/Infinity/egyeb cuccommal)
Maxi:
“Skirmishrol meg: igen, negyedannyibol el tudsz kezdeni jatszani es eleg hozza 10 figura, de hogy ne und meg ugyis megveszed kb mindet, tobbet koltve ra, mint a ?draga? WHFB-re. Csak azzal hitegeted magad orokke, hogy negyedannyibol mar jatszhato lenne. ”
ez azért elég nagy butaság volt. nem mindenki vesz meg mindent, alepből pl ha megveszel mindent az 150 fontnál megáll MSG-nél, mert nincs több figura. :o) GWnél ez mennyi is lenne?
Megértelek, de szomorú vagyok. Szerettem olvasni a cikkeidet,bejegyzéseidet. Öröm volt látni, hogy milyen komolyan járod körül a témát és mennyire tudsz lelkesedni.
Sok sikert a továbbiakhoz is, bármilyen rendszert is választanál!
Vihar, ez most jól esett. Köszönöm!
Nálunk Fehérváron is sosem látott felfutás van fantasy téren. Végre vagyunk annyian, hogy rendes kampányt tudjunk játszani, mi több igazából két kampánnyi ember is könnyen összejönne. 🙂
Ajjaj, az egyik legnagyobb magyar WHFB blog elfantazisotlonodik? Ez nem jó hír, főleg, mert 40k-ról én is egy éve tértem át erre.
AMúgy meg én skirmish játékokat nem a WHFB helyett vettem, inkább mellé, olyan levezetésfélének két nagy csata között. A 30 fős ork blokkok élményét és látványát sohasem fogja pótolni 4-5 fedezék mögött bujkáló Line kazak 🙂
Koldun: fraszt nem :), mindenkiben benne van a gyujtoszellem.
infinity-nel Aleph szvsz pont jo pelda. 170 euronal megall, de a kiadott figurak a lehetsegeknek a tizedet sem erik el. (45000Ft eddig)
whfb demonsereget meg alapbol 40000Ft-bol raktam ossze, es jonako + gw-s vasarlasokkal most tartok 60KFt-nal. Meg ki nem adott Aleph figurak siman tobbe fognak kerulni, mint a mostani kulonbseg.
A 40k-val is ez van, de az alternatív játékok felfutása azért csalóka, van kb 10 arc, aki mindegyik alternatív gémmel játszik és pörög rajta, miattuk többnek látszik az elfordulók ,,tömege”.
A Liga hanyatlása mögött meg, mint mások is írták, bőven van más is. 40k-s Ligával ugyanez volt, néztek, hová lettek az emberek, mert bezzegrégen, de bezzegrégen nem volt COW, LHLCS, stb. Jobban megoszlik a nép, és a liga nem nagyon tudott olyat mutatni, ami valahol máshol nem volt meg.
Én abban látom a skirmishek előnyét, hogy elég elsétálnom 10 kockával meg egy fém teásdoboznyi figurával játszani. Nem kell egy nagy doboznyi figurát hurcolni, meg 50 kockát.
2 perc alatt kipakolok ÉS felpakolok, nem kell erre kétszer félórát rászánni. Nem tart tovább a rákészülés, mint a játék.
Nem kell hozzá baszottnagy terepasztal, hanem beülünk egy kocsmába és eljátszunk az asztal mellett.
De magát a játékélményt nem hasonlítanám össze. Egész más. Csak ugye az ember kényelmes, és inkább lejátszik egy délután 2-3 skirmist egy maréknyi fölszereléssel, mint egy egészdélutános nagycsatát egy koffernyi babával.
Elhatároztam, hogy jövőre játszok pár Warhammer Fantasy meccset és szerintem kölcsön seregből fogom megoldani ez irányú terveimet, mivel sajátom nincs és nem is fogok venni. Miért nem idén? Mert másra kell a drága időm. Miért nem veszek? Mert gusztustalanul drágának tartom – félreértés ne essék nem csak a Fantasyt, én magam LOTR, War of the Ring játékos vagyok, minden “sok figurás” GW játékot, de a FoW-ot és társaikat is, és behányok a kicsit megváltozott (átírtuk, dizájnoltuk, terveztük, egyensúlyoztuk) tessék újból megvenni, ismét lecserélni, ami már megvan marketingtől. Köszönöm ezt nem kérem (kivétel LOTR, WoR, az is csak, mert hülye vagyok és szeretem Középföldét, meg mert benne pihen több mint 100k-m a két seregben, ami a LOTR SBG-ből nőtte ki magát, úgy hogy direkt az anyagi vonzatok miatt választottam az SBG-t, de kiadták a WoR-t, hogy legyen miért szatyorszám venni a goblinokat)! Ennyi nyavalygás után miért akarom kipróbálni? Mert klasszikus, mert ezért kezdtem el nézegetni a hobbit és jutottam el végül hosszú évek alatt oda, hogy már játszok is és mert azt gondolom, hogy hosszú távon tetszik vagy nem tetszik (nekem nem annyira) a 40k és a Fantasy lesz/marad a legjátszottabb wargame Magyarországon. Miért nem támogatja a GW a remek skirmish játékait (Space Hulk, Mordheim – Mordheimet veszek jövőre – és így külön jó lesz megismernem a Fantasy szabályait, Space Hulk meg van már és bármelyik buliba el lehet vinni olyan egyszerű szabályok vannak – ideális térítésra, toborzásra), na miért nem? Iiigeen, manimanimani….
Azért van még ennek az éremnek is pár oldala…
A hobbi kezd elöregedni. Az a réteg aki még az Oktogonon vette az első figuráit a Troll-ba ,mára már családos ember lett (nagyrészt). A jelen gazdasági helyzetet se kell bemutatni senkinek. Illetve a GW rendesen maga alá tett (figurás szempontból) a játékai elektronikus/számítógépes átirataival. Kinek van kedve 100+ órát festésre áldozni, mikor a gépen csak 4-5 kattintás és máris új színekben pompázik a serege?! Ja, hogy teljesen más az egésznek a feeling-je? Ezt soha nem fogja megtudni,mert ki se veszi a fejét a képernyőből…
Talán itt lenne az ideje, hogy a budapesti játékos közösség elgondolkozzon erősen, hogy miért is nincs EGY (vagy maximum kettő Buda/Pest) klub a fővárosban? Ott játszhatna mindenki és egy kalapba fizetne tagdíjat is. Azok akik most jó szándékból különböző irányba húzzák azt a bizonyos szekeret (mert máshogy látják, vagy más ötleteik vannak, vagy mert XY-t nem szeretik és/vagy nem játszanak vele) összefoghatnának és KÖZÖSEN terelgethetnék egy felé a hobby-t: a jövő és a haladás irányába.
Minden hétvégén lehetne versenyeket szervezni (szombaton és vasárnap is), beosztva az időpontokat. Nem kellene fizetni külön bérleti díjakat a rendezvényeken itt-ott. Az így megmaradó pénzt díjakra, tereptárgyakra vagy a klub fejlesztésére lehetne fordítani.
i have a dream…???
Érdekes, hogy te is erről írsz. Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy nincs már kedvem 40k-t játszani, csak Blood Bowl-ozunk azokkal az arcokkal, akikkel az elmúlt 3-5 évben masszívan játszottunk nagy festett seregekkel… Pedig beleöltem én is százezreket/több szá munkaórát a 40k seregeimbe (2000-2500 pont, amiből ráadásul az egyik Witch Hunter). A Blood Bowl olcsó, élvezetes – de a legfőbb ok: KIEGYENSÚLYOZOTT. Itt nem kell még egy tank, hogy legyen esélyem. Azért a szentimentális kötődés miatt nem adom el a 40k seregeimet, egyszer talán még játszok is velük…
Amennyiben budapesti vagy (vagytok) ajánlom figyelmedbe, hogy minden hónap első szombatján Blood Bowl versenyeket tartunk… ;D
Maxi:
hát én még saját frakción belül sem fogok minden figurát megvenni. a démonokból egyébként mindenből van, nem egy spec. sereget raktál össze? a gyűjtőszenvedélyemet inkább pénz gyűjtésében élem ki 😛 egyébként ez a negyedévente 1-2 új figura vállalhatóbb anyagilag sztem, mint a 3-4 évente új sereg a szabálykönyv/seregkönyv változásai miatt.
Puszti:
A sótartók és söröskorsók is jók tereptárgynak, de azért ez nem kifejezetten kocsmai játék. 😉 Bár így a kiegyenlítős infinity pl. új színt adna a játéknak.
Mindenbol van, aminek a kinezete tetszik 🙂 Es ebbol a szempontbol nincs kulonbseg, hogy 1-2 istenu demonsereg vagy a csak-robot aleph (csak, hogy peldanal maradjunk) kozott. Penzgyujtoszenvedelyhez meg grat, bar szvsz csak ugy van ertelme, ha valamire el is kolti az ember (itt most mindegy, hogy lakas/haz/auto/iskolaztatas/figurak)
VIhar meg nagy igazsagot mondott:
– regi emberek csaladdal foglalkoznak
– ujaknak nincs turelmuk az egesz dologhoz, WoW es tarsai kevesebb energiat igenyelnek, mint ez az osszerakas-kifestes-pakolas-cipeles-emberekkelelobenjatszas-hazacipeles.
– es tenyleg ott van a szettoredezes a kismillio klub reven, ami ugyan gazdasagosabb lenne 1 nagykent, de eltero erdekek miatt eselytelen.
Sziasztok!
magam részéről azért jegelem a whf-t mert nincs időm elsősorban játszani,a másik ok ami nagyon idegesít,hogy szopat a GW mert nem ad ki új breton szabálykönyvet.Plusz ,idegesít,hogy a szabálykönyvet ha megvenném kell mellé még errátát nyomtatnom meg faq-at.nem értem miért nem tudják egy új ,javított kiadással megoldani.Klub is messze van……
Ez így sok nekem együtt.
Vihar érve igazán találó…a régi troll vásárlói többnyire családos emberek, vagy család alapítás előtt állnak. A 8. kiadás sokaknak marketing ízű…a versenyekből meg már annyi van, hogy egyiknek se igazán van presztízse, és ezáltal ugye a versenyekre nem járnak sokan. Csak ha a múltat veszem, amikor még nem jutott minden hétvégére valamelyik klubnak/egyéb társulásnak valamilyen versenye, akkor még voltak 50 fős rendezvények.
Tavaly a GT-n azért voltak szép számmal résztvevők, még ha a külhoniakat nem is számoljuk, akkor is. Azt egy nagy dolog volt megnyerni, jöttek is a trófeáért ringbe szállni.
Versenyek szempontjából, a kevesebb az több.
Azért az ,,ezek a mai fiatalok” közül se mindenki wow-on csüngő zombi. De az tény, hogy egy generáció ,,kihal”.
Üdv! Eddig csak lelkes látogatója voltam blogodnak, de most hozzá kell szólnom! A magam 24 esztendejével azt hiszem itt a “fiatalabb korosztály” kategóriát erősítem, de én magam sem vagyok WoW-on csüngő zombi. Lassan egy éve ácsingózom WHFB seregre. Ezen sokat segített a Mantic Games megjelenése, ami valljuk be azért érdekes (számomra) mert az ő figuráik egy-egy whfb meccsen landolnának nálam. Régóta gyűjtögetem egy kis befőttesüvegbe a megmaradt 200Ft-os érméket, de lassan gyűlnek. És egy gyenge pillanatomban elcsábultam a V:Tes kártyajáték felé (amit ugyan nem bántam meg), de az igazi szerelem a terepasztal. Óh igen, és azt is epekedve várom, hogy kifessem azt a rengeteg figurát 🙂 Szóval van utánpótlás, csak lassan dagad a “persely” és azt gondolom nagyon sokan vagyunk ezzel még így.
A fiatalság szólott…
Vihar: azért, mert amit mi klubnak nevezünk, az a valóságban egy baráti társaság. Külföldön ezt úgy oldják meg, hogy 10-12 ember esetén akad 1-2, aki kertes házzal/pincével rendelkezik, ahol kialakít egy játszós helyet. Ott elfér 5-6 asztal, le lehet ülni is, és úgy megy a játék. És igen, Budapesten elég komoly ellentétek vannak az egyes társaságok között. Egy közös klub gondolata szép dolog, de jelöld ki, hogy ki legyen a vezetője. Már itt megbukik a dolog… 🙁
Sok verseny: igen, most már tényleg rengeteg van. Érdekes mód mindig akkor született egy ilyen, amikor emberek elkezdtek ríni, hogy a mostani verseny valamiért nem jó, és erről beszélgetni kezdtek. A legtöbb alkalommal nem a meglévőt akarták megváltoztatni, hanem valami vadi új lett…
Skirmish- nem skirmish: hát jah, ha mindent megveszel… 😛 Akkor mind a kettő drága lesz, na. 😉 És Koldun, ne mond, hogy te még nem tettél olyat: ezt a figurát megveszem, mert jól néz ki, hiába nem játszom adott sereggel/fajjal/rendszerben. 😉
Személy szerint én a 8. kiadás szabályaiban olyan szintü elbutulást fedeztem fel ami nálam már a játékélmény rovására ment mondjuk lehet hogy lassan teszek majd egy ujabb probát ogrékkal hátha pozitiv véleményem lesz de sajnos ez nem valoszinü
Wolflord: Több külföldi országban is volt szerencsém klubokban (wargame) megfordulni és nem így tapasztaltam. Nem kizárt, hogy vannak pincékben,garázsokban és lakásokban kialakított helyek is, de inkább külön erre a célra létrehozott (vagy bérelt) klubokat láttam. És ezek működtek,virágoztak…
Miért kell azt tényként elfogadni, hogy: “És igen, Budapesten elég komoly ellentétek vannak az egyes társaságok között.” Olyan kevesen vagyunk és annyira zárt ez a közösség, hogy ezek a klikkesedések csak ártanak a hobbinak. Nőjünk föl már végre és felejtsük el vélt vagy valós sérelmeket. Csak így tudunk példát mutatni az utánpótlásnak. Mert rájuk van szükségünk. Ők viszik tovább a lángot, jobb esetbe új ötletekkel, látásmóddal még le is kőrözhetik a “veteránokat”.
Nem szeretném én kijelölni, hogy kik (vagy kik) legyenek egy közös klub vezetői. De úgy gondolom erre is lenne megoldás. Aki (vagy akik ) vállalják, kapnak egy bizonyos időszakra lehetőséget. Utána megnézzük (az illetékesek), hogy teljesültek az elvárások, mik történtek. Valaki tudja jobban csinálni? Bizonyítsa be, kapjon lehetőséget. Csak ötletei vannak (akár kritika)? Mondja el (merje elmondani) nyugodtan ,mert csak így lehet változtatni. Még soha nem volt abból gond, ha az emberek elkezdtek egymással kommunikálni. Én így gondolom…
Wolflord:
nem azt mondom, hogy nem volt még ilyen (van egy szem malifós hamelinem), de pont infinityben meg tudom állni, hogy beszerezzem az összes lehetséges adrián figurát, mert sok nagyon nem tetszik – még ha ezzel hátrányba is kerülök. 🙂 szóval sztem sokkal olcsóbb mint a whfb. 😛
Vihar: nem írtam érthetően, my BAD. Tehát, amit mi itthon klubnak nevezünk, az külföldön nem felelne meg egy klubnak, hanem csak egy baráti társaságnak.
A többivel egyet értek veled, de pl én már személy szerint már nem akarom ezeket az ellentéteket elcsitítani… Kissé belefáradtam. 🙁
Koldun: mázlista. 😛
Ja, és még valami, ami elég jól mutatja, hogy hol tart a fantasy országos szinten és ez nem más, mint az ETC. 🙁
koldun: Ezzel nem értek egyet. Maga az utazás és annak járulékos költségei is beleszólhatnak abba, hogy mennyire aktívak a játékosok,ha ETC kerül szóba. Minek gyakoroljak,ha tudom, hogy nem tudom kifizetni a felmerülő költségeket? Abból az összegből fejleszti a seregét vagy belekezd egy másik játékba. De az is lehet, hogy meg van a helye máshol és már amúgy se tud pénz elvenni sehonnan a hobbijához…
Koldun összintén csak egy idiota képes autóban 9-10+ órát zötykölödni majd 2 nap alatt lejátszani 6 csatát és ezek után vissza megint 9-10+ órát autozni potom 40k+ összeg kiadásáért. Ami szerintem sok ember fizetésének a fele, harmada. Na és ebből az elmebetegből kell 8-at biztosra találni. Mondom én aki kétszer már voltam
Mondjuk a vidéki idióták azért utaznak egy-egy pesti versenyre is 3 órát oda, meg hármat vissza mondjuk vonattal, és akkor nem kellett átszállni miegymás.
Az utóbbi években, úgy tudom, megvolt mindig 8 ember, aki bevállalta mindezeket a kellemetlenségeket, valahogy idén nem akaródzik már összejönni ez.
Garvey: és idén is mégy?
(Már pénteken jött volna az új cikk, de még egy napot várnotok kell… majd megtudjátok, hogy miért 🙂 🙂 🙂 )
Koldun amenyire én tudom jelenleg idén megvan már a 8 fő + én vagyok a tartalék. A fő probléma hogy idei ut kb dulpája árban mint a tavalyi mert Svájcban lesz
Akkor sok sikert nektek idén is!
http://www.belloflostsouls.net/2011/05/editorial-warhammer-fantasy-8th-not.html
Most nézem, ez volt a jubileumi 100. cikk 😀
És ez pedig a 400. hozzászólás 🙂