Készül a WoC sereg I. rész

Mint arra utalást tettem a “Kedvcsináló” című írásban, többek között a készülő Warriors of Chaos seregemről szeretnék postolgatni.

Hogyan lett a WoC sereg?

Bevezetőül tudnunk kell, hogy anno a Skaven sereggel kezdtem az 5. kiadás alatt, majd következett pár év kihagyás (és sereg-eladás), hogy becsatlakozzam a Birodalmi sereggel a 6. kiadásba, amikor is igen erősnek számított a Birodalom. Aztán jött az új könyv meg a 7. kiadás, és valahogy egyre jobban ment el a kedvem a birodalmi seregtől, mert két dolog szívatott nagyon:

  1. A hadigépeim hasznavehetetlenek voltak, mert mindig besültek
  2. A 7-es, 8-as Ld-t folyamatosan rontottam el kulcshelyzetekben

A régi olvasók tudják, hogy erről már írtam több helyen is, a lényeg, hogy olyan 2006-2007 beújítottam a Lizardmen csapatba, és két sereg birtokosa voltam. A gyíkokat nagyon megszerettem, azóta is a kedvenc fajom. (Cold Blooded – 3 kockával dobom az Ld-t jeeee!)

De maradt még egy sereg, aminek a figurái mindennél jobban tetszettek: a Wood Elfek. Máig szerintem a Fantasy legszebb modelljei vannak ebben a seregben. Nem bírtam ki, és jött egy lehetőség, lecsaptam rá. Ideológia szinten a páromnak vettem, hogy ez az ő serege, és egy-két évig közösen festegettük. Imádom őket is, sose tudtam eldönteni, hogy most WE vagy Lizard?

Közben, 2007-ben hozzám került egy kb 1500 pontnyi értékű Ork sereg. Legjobb barátomat belerángattuk a Warhammerbe, de felhagyott fele, és tartozott nekem lakbérrel, ezzel fizetett: mit nem mondjam, baromi örültem neki! 🙂 Igen ám, de ekkor 4 sereg volt itthon, és a feleségem ezt igen nehezményezte lévén, hogy minek nekem ennyi sereg, amikor úgy sem festem ki és sosem játszom velük. Szó-szót követett, eladásra került az Ork sereg, meg a modelleket nem szerettem annyira…

Következett 2009, a birodalmi seregtől való megválás, amikor egy csatát elbuktam a második körben: a frontvonal mögé berepült egy sárkány, Terror teszt meg fújás: lefutott a fél sereg. Nem baj, örültem neki, mert az ágyúk tudtak lőni. Két ágyú és egy rocket launcer: két missfire, egy mellé. Na ekkor mondtam azt, hogy köszönöm, vége.

Ekkor jött ki valamikor az új Vampire kódex, ami akkoriban a legtáposabb seregnek számított. S mivel a játék kezdete óta a mágia fázis a kedvencem, nem bírtam megállni, hogy ne rakjak össze egy full-varázslásra gyúró vámpír sereget. Szóval eladtam az Empire sereget, és beforgattam a vámpírokba. Ám, amikor versenyre vagy játékra került sor, valahogy mindig az elfeket vagy a gyíkokat vittem, és itt állt egy évig a teljes full komlett összerakott vámpír sereg anélkül, hogy csatasorba állítottam volna őket.

Jött 2010, a vámpír seregtől való megválás ideje, mert csúnyák is voltak, meg nem is játszottam velük… Maradt két seregem. Igen ám, de a gyűjtőszenvedélyem nem bírta ki, hogy befolyt pénzből nehogymár a gyereknek vegyünk pelenkát vagy valamit, szóval vissza akartam forgatni. Órákat töltöttem az Army Builder előtt és a GW oldalán, és vaciláltam, hogy vajon melyik sereg áll nekem a legjobban, amit szeretek is, jó is vele játszani, a stílusomnak való is, és nem valami többszáz éves kódexük van.

Majdnem Skaven lett. Majdnem. 🙂 Már majdnem megvettem egy komplex gyűjteményt, amit elvittek az orrom elől, hála a sorsnak, már nagyon örülök ennek. Az a töménytelen sok figura – ki nem állhatom… Na, így maradt bent két sereg, amit el tudtam fogadni, a Törpék és a Warriors of Chaos. Előbbiből hiányzott nekem nagyon a mágia, de már szükségem volt az ágyúzásra, végül is mivel a kombós-mozgatós seregeket szeretem, a törpékről letettem. Egyetlen egy túlélőként maradt a WoC, amivel lehet ezerrel mágiázni, van benne egy halom szörny meg gyalogos baba, végre lehet szekerem… Az új figurák nagyon tutin néznek ki…

Szóval belekezdtem egy jó útra tért, a káoszt megtagadó és a birodalomba visszacsatlakozó Warriors of Light seregbe. 🙂 Persze úgy tűnik, mintha még gonoszok lennének a babáim, de nem azok. Ok?

Két hónapja rakosgatom őket, szerelgetem őket, még a trollok nincsenek meg, mert Székesfehérvári kapcsolataim lassan dolgoznak…  😉

És akkor hétfőn jönnek a képek… ééééééééééés egy NYEREMÉNYJÁTÉK! 🙂

[Total: 0    Average: 0/5]
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. kabaman mondta:

    Chaos marks as all! 🙂 Én is nagy kerülőt tettem seregek terén (CSM-CD-Ork), de most visszatértem Nurgle papa latyakos ölelő karjai közé. Nevezheted Warriors of Light-nak őket, majd tudatalatt úgyis megfertőznek 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..