A Border Princes térkép keleti részén a Birodalom megállíthatatlan menetelését és tündöklését láthatjuk: a játék kezdete óta ugyanannyi kör alatt, míg az elfjeink 4 csatát is lejátszottak, a Káosz és Birodalmi zászlóaljak sokáig kerülgették egymást, félve a megütközéstől, így összesen kettő, totális győzelmemmel végződő játékot vívtunk. Nekem sikerült sok területre szert tennem és közben elvenni a Káosztól.
A játék közepe felé csattant össze végre a két sereg: a Birodalom mészárszékké változtatta a csatát és szétzilálta a Káosz erőit, és mivel nem volt már elég Káosz uralta territórium, hogy fenntartsa a szétvert, majd újból összeállni kívánó zászlóaljat, ezért ettől a zászlóaljtól végleg el kellett búcsúznia Cs barátomnak.
Ugyanerre a sorsra jutott a második káosz zászlóalj is, mint ahogyan azt a korábbi csataleírásban olvashattátok. A harmadik ? és egyben utolsó ? káosz sereg beásta magát a fővárosba, ahol is 3 oldalról szorongatom, azaz a következő csatát 200 pontnyi előnnyel fogom megvívni. Amint sor kerül rá ? remélhetőleg még idén ősszel ? meg fogom veletek osztani, gondolom Cs barátom megvárja az új seregkönyv megérkeztét, hogy az új tápos és ismeretlen egységekkel verje szét a tündöklő birodalmi seregemet.