ETC beszámoló – III. rész (+TAKTIKA)

Vasárnap reggel járunk, kialudtan és lelkesen érkeztünk a helyszínre, ahol is az első ellenfelünk az Észak Írek voltak. Kicsit kavarodik bennem a negyedik és ötödik meccs, nem emlékszem, hogy melyik jött sorban, mert mind a kettő országnak (Ír + Wales) hülye akcentusa volt, és az ellenfeleim angoljából sokszor egy szót sem értettem. Néha ők sem az enyémből, pl amikor rákérdeztem, hogy ugye a HE spearmenekből négy sor üt, akkor a ?four rows?-t nem tudtam úgy kiejteni, hogy ő felfogja mit akarok. 🙂 Megesik az ilyen, na. Egyébként mind a két ország nagyon jó fej volt.

– – –

Na, de kezdjük a nap első meccsével, Gyíkemberek ellen. A vége 10-10 lett, és irtóóóózatosan nagy hülyeséget csináltam: kapkodtam. Tulajdonképpen sokat nem tudok írni a csatáról. Az ellenfél hozott egy szaurusz blokkot és egy szkink+kroxigor osztagot, rengeteg szkinket, szalit, terrát, és egy nagyon felszerelt Slann-t: kidobhattam hatosaimat, Light-ból varázsolt, etheral, stb, stb? Plusz három (3!) cold one-on ülő hőst, felszerelve minden jóval.

Azt kell mondjam, a listában jók voltak a hősök, jó kombináció és erős volt. Ajánlom mindenkinek. Két hős beállt a szkink osztagba, egy stubbornos pedig a hordás blokkba. Meglepődtem azon, hogy a szkink osztag milyen jól bírta a szaruruszaim ellen, igaz hamar elfogytak, hoztam rajtuk a CR-t, és sajnos szerencsétlen dobásaim miatt a Lordomat felhentelték kihívásban, aminek igen kis esélye volt a 2+/4++/T5 miatt, de asszem egy wardot sem dobtam meg. Aztán szépen lassan elfogytak a szkinkek és a kroxigorok is, bár rengetegszer volt kint mindenféle Light varázslat, 10WS/10I, meg -1 ToHit, szóval volt, hogy hatosra találtam csak el őket, szerencsére steadfast volt a unitom. Természetesen a végére én jöttem ki jobban, de az ott maradt két hős majdnem megette a blokkot, talán három szaurusz élte túl, én meg nem tudtam feltámasztani, mert a hatosokat folyamatosan ki kellett vennem a dobásokból? 🙁

Ez volt az egyik oldalon. Félig mögöttük egy CO+Szaurusz+Stegadon sohammal elvittem a stubborn blokkot az ötödik körre?

És jön a hatodik köröm, mindenki engem néz a csapatból, mert asszem elég kevesen álltunk nyerésre, és 6 perc volt hátra a mérkőzésből, én meg éreztem, hogy a nyerés szélén állok. Ott volt ez a nagy közelharc, és volt négy darab túlélője az srácnak a nagy blokkjából, el akartam vinni?

Pörögtem, hogy a végére érjünk, és én hülye ******** ****** ******** ****, a hatodik körömben semmi mást nem akartam csinálni, mint gyorsan lejátszani a közelharcot, hogy hozzam az osztag full pontját?

Csak hogy el tudjátok képzelni: három köre harcolt a CO, Szaurusz és a Sztega egy hordás blokkal szemben. Szépen lassan elfogyott az ellenfél? mi történik ilyenkor? A CO osztag és a Sztegadon ugye nem lesz egyetlen egy babával sem base kontaktban, ott álltak csak és lógatták amit ilyenkor lógatni szoktak?

Ez pedig nekem nem esett le, egyszerűen rövidzárlat volt, és a hatodik körömben nem rohamoztam ki a Sztegadonnal és a Cold One-okkal? pedig simán hozok akkor kb 300 pontot szkinkeken és terradonokon? Ennyi. Elnézést kérek tőle még egyszer a csapattól, Tőletek. Kapitális hiba volt.

Persze, a szerencse is elpártolt tőlem az utolsó körre, maradt egyetlen egy szalamandrám, aki tökéletesen rá tudott volna fújni x kaméleon szkinkre, hogy azok esetleg elfussanak vagy meghaljanak, és pontot hozzanak: persze missfire-t dobtam.

Sőt, az ellenfél utolsó körében a vonalai mögött ott állt a zseniálisan mozgatott Ancient Stegadonom a Csillagkapuval, egyetlen egy seben, rálőtt mindennel, és persze, hogy elrontottam a 3+ -t? 🙁 Ő meg dobálta a hatosokat. Szóval, az uccsó körben ha megmarad a csillagkapum és leverek párszáz pontot, akkor egy 15-5 is kinézett volna. Ez van.

– – –

És akkor pár általános gondolat a WHFB művelőinek: általánosan jellemző volt, hogy nagyon sok sereg épített a mágiára. Nem túlzásokba esve, de főként a Shadow Lore varázslatait használták ki arra, hogy közelharcokat megnyerjenek. Itt volt pl ez a Gyíkember sereg, az ellenfelem. Hihetetlen jól jött neki a 12?-ben minden osztag 10WS / 10I varázslat, vagy 12?-en belül mindenki -1ToHit. Ezzel pont a gyíkok hátrányát küszöböli ki, hatalmas előny. Ha nem lett volna varázslat, akkor sokkal hamarabb lemosom az egységeit. Ugyanez elmondható lesz majd a vasárnapi két másik csatámról, ahol a High Elf és a Dark Elf ellenfelem csak úgy tudott fenyegetést jelenteni közelharcban, hogy kirakta az Okkam borotváját meg más Shadow varázslatokat.

Ez mondjuk ugyanígy igaz nálam a Life-ra, ahol a plusz T meg a 2d6 S3 közelharci sebzés sokat segített ? mégis azt érzem, hogy a Life nem volt a legjobb választás, és nagyon sokszor volt olyan, hogy kvázi értelmes mágia fázis nélkül játszottam, és a seregem hozta magát. Nem említettem, hogy a svájci csávó hozott egy dispell scrollt pluszban még a 4+ -on vége-a-mágia-fázisnak tárgyat is, ezzel konkrétan nem tudtam mit csinálni ? ez nagyban közrejátszott a vereségemhez.

Summa summarum: ha tartja magát ez a tendencia versenyeken, akkor érdemes nagyon komoly mágia védelemmel felszerelkezni, ahol a kulcspozíciókban semlegesíted az ellenfél mágiáját, akkor a sereg megnyeri magát. Erről KGB tudna mesélni, aki szintén arra épített, hogy a Shadow támogatja az amúgy sokat, de kicsit ütő seregét.

– – –

A következő évi sereg-koncepciómban tuti lesz legalább 1 scroll, és még valami plusz. Majd olvasni fogjátok a következő 2 csatámban, hogy ha nem kőkemény faarccal dobálom ki vagy HÁROMSZOR a 17% és a 33% -os eséllyel bejövő ?megmenekülök? dobást, akkor keményen izzadtam volna.

S konkrétan, az ellenfeleim is rengetegszer azért tudtak fenyegetést jelenteni, mert a varázslatokban kint voltak a közelharcot segítő hexek vagy augmentek, RiP-ek. Tehát, ha Slannal fogok játszani jövőre is, a ?kidobod-a-hatosokat? kötelező választás lesz, és szerintem fogok hozni minimum egy scroll-t is. Ezzel olyan szinten ellehetetlenítem az ellenfél mágiáját, hogy a közelharcból én fogok jobban kijönni. Mint erre volt is példa most a gyíkember elleni csatában, ahol az én seregkoncepcióm volt a jobb, és én nem mágiáztam, ő mágiázott, és így lett döntetlen.

Szerintem ebben az Észak-Ír csatában EGYETLEN EGY varázslatom sem jött ki, talán egyszer vagy esetleg kétszer, de még ebben sem vagyok biztos.

 – – –

Más, hogy Vihar hozzászólására reflektáljak: igen, a sereg sérülékeny volt, a 2 sztegadonban nem hittél? Ezt meg is értem. 🙂 A Csillagkapus sztegadon sokszor életmentő volt, sokszor nem csinált semmit, és kétszer buktam el, mind kétszer lövések által. Ezt mindig jól rejtegetve, az ellenfél mögé osonva, vagy az egységei között a hátába mozgattam, és onnan toltam a Burning Aligment-et. Egyébként, így összességében azt mondanám, hogy nehéz páncélos egységek ellen (lásd majd High Elf) megfizethetetlen volt, egyébként pedig sokszor nem hozta be a pontját. Tulajdonképpen a csatát mindig a két szaurusz blokk nyerte meg, és a szlann 🙂 A Cold One-ok feleslegesek voltak látszólag, golyófogók és taktikai cselhúzásra okés, a sima Sztegadon jól jött, a kaméleon szkinkek megfizethetetlenek! A Szalamandrák hozták amit kellett? A csillagkapu maga határeset, mert a hidrát (majd később) és a szteam tankot is fenyegették, a High Elfnél konkrétan ledarálták a 9 darab Dragon Prince-t. Szóval összességében megérte. A CO-kkal nem voltam elégedett, de ezt tudtam. Szinte ingyen pont az ellenfélnek.

A csillagkapu a maga 355 pontjával lehet, hogy sok egyébként, és talán nem hozza vissza az árát, inkább pszichológia, nem tudnám megmondani, hogy kihagynám-e vagy sem. Ha sztenderdizálom a listát, akkor kihagynám, mert túl sok ellenfél ellen bukó, viszont bizonyos seregek ellen halálos.

A Szaurusz lord nagyon jól jött, bár igazából nem sok mindent csinált, jobban megéri az, amit ebben a negyedik csatában láttam: három felszerelt CO-on ülő hős. Bár, tudjátok, ezt nehéz megítélni. Az ütős lorddal sabkban tartottam a hidrát (tüzeset sebez), de ugyanakkor kihívásban kétszer is elbukott. A High Elfek ellen fenyegetett magányosan császkálva? nem volt egyértelműen rossz választás.

A többi csata és taktika hamarosan. 🙂

[Total: 0    Average: 0/5]
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

8 hozzászólás a(z) ETC beszámoló – III. rész (+TAKTIKA) bejegyzéshez

  1. BoneHeart mondta:

    A kapkodás az én legnagyobb elenségem is, együttérzek 🙂
    Mágiára építés. Manfreddel próbáltam, de már 2ből 2szer volt az, hogy egy 10-12 pd-s körben első varázslatára 1-1et dobtam. Hiába ismer a szerencsétlen 13 spellt, mellette nem nagyon voltak effektiv varázslóim, de ha voltak is, pont nem azokra volt szükségem, és pont ez jött elő: kulcsfontosságú pillanatban dobtam be a dupla 1et és onnantól buktam a terveimet. Szvsz mágiára lehet építeni, de továbbra is nagyobb a lutrifaktora mint mondjuk egy odamegyekésszétbaszomafejed tervnek.
    Dispelre viszont kellőképpen biztosan lehet építeni szerintem is. seregfüggően mágiaellenes cuccok, meg a common cuccok között is van sok tekercs, meg item.

  2. kabaman mondta:

    Jó kis taktikai lehetőségek vannak ebben a gyíkseregben, én legalábbis még nem találkoztam olyan egységgel 8csak spec karival), akit alapból nem hoz senki, mert használhatatlan. Talán a jungle swarm ilyen. (Bár jelenleg minden swarm is, szóval az nem igazán számít)

  3. Vihar mondta:

    Teljesen egyetértek a mágiás meglátásoddal. Mióta kijött az új kiadás még soha nem használtam DoC seregben a káosz varázslatokat (max. a pink horror osztagnál). Minden HoT megveszi magának a Master of Sorcery-t és Life-ot (mekkora anti fluff!!!),Shadow-t, esetleg Beast-et választok nekik. Így tudom éltben tartani és buff-olni az egységeimet vagy az ellenfél csapatát gyengíteni.
    Ez a kiveszem a 6-ost kombó nagyon csúnya! Must have…

  4. Aziraffael mondta:

    Sziasztok!

    Ezúton is grat. a helytállásért és kösz a beszámolókat.
    Szerintem egy kicsit erős az önkritikád, de mondjuk így tutira lehet fejlődni.

    Szvsz a 8. kiadás teljessen kiszámíthatatlanná tette a mágiát, de ez ellen 1-2 sereg jól fel van szerelve. Pl. Lizzy aki minden varázslathoz tud generálni plusz egy kockát, a miscastot 2+ át tudja dobni egy LOS-ban lévő ellenséges varázslóra, 24″ elveszi az ellenfél egy varázslójának a 6-osait, és 2 db olyan varázstárgyat is tud hozni amivel dispell melett 4+ vége az ellenfél mágiafázisának.
    Most, hogy a Slann mindezek mellé még Loremaster és akár BSB is,az csak hab a tortán. 🙂
    Mondjuk a High elfek sem sírhatnak a Teclis+banner of Sorcery kombóval. 😀

    Bala, egyébként azt, hogy érted, hogy volt olyan mágiafázis, ahol nem volt érdemes kivarázsolni semmit?

  5. Szaka mondta:

    Szerintem is nagyon tuti kis beszámolót írtál. Egészen meghozza az ember kedvét a versenyzéshez. 🙂

  6. Slim mondta:

    Bala, egy kérdés; a Slann-t milyen varázstárgyal csinálta meg az ellenfeled Ethereal-ra? Nem a Higher State of Consciousness nevű cuccot rakta rá, amivel csak varázstámadás üti meg8de nem etheral)? Mert én nem találtam semmit olyat ami etheralt adna neki 🙁

    Üdv.

  7. Bala mondta:

    Igen, de azzal csinálta. Ugyanaz az etheral leírása, mint a HSoC -é, csak a HSoC-nél nem az szerepel, hogy etheral,hanem hogy nem sebezhető csak mágikusan..
    Tehát azzal.
    A pongyola és gyorsabb fogalmazás miatt írtam az etheral kifejezést.

    Üdv,
    Bala

  8. Slim mondta:

    Igen, igen, azért gondoltam! Köszi 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..