Múlt héten játszottam Csanád barátommal egy 2500 pöttyös High Elf – Lizardmen csatát.
Csanádról tudni kell, hogy lassan játszik. Akik ismernek tudják, hogy én sem vagyok az az Old Shatterhand, de Cs hozzám képes törött lábú lajhár egy csiga hátán. Kemény 6 órába telt lejátszanunk a csatát (pakolással, felállással együtt), a feleségem éjjel 11-kor jött le, hogy ugyan már hogyan állunk, s akkor volt az utolsó kör…
Na mindegy is.
Szóval szeretnék kiragadni egy rövid kis “érdekességet” ebből a csatából, de ehhez a következő csataleírás elejét érdemes elolvasni, legalább is az első pár bekezdést.
http://tarsasjatek.kissbalazskuno.hu/2008/11/ffz_masodik_csata_niki_torpei_ellen/
Megvolt a Kasszandra meteorja?
Nos, képzeljétek, az Átok újra visszatért!!!!!!
Pedig Slam elleni csata alapján azt hittem, hogy sikerült megszabadulnom tőle…
Sikerült 6 azaz hat darab jelzőt felpakolnom a becsapódási pontra… Már rég nem volt ott egy darab Elf sem a környékén, csak az én sztegadonjaim mászkáltak arra, és nem sikerült kimenekítenem őket a becsapódási zónából… De szerencséme(?) Csani az ötödik körében semlegesítette, így nem csapódott be a meteor. De ha bejön, elvitte volna az összes maradék elfet, meg az én maradék Sztegámat.
Szóval 6 jelző. Rekorder vagyok?
Ez mondjuk valószínűbb, mint a múltkori 6 darab 3-as dobásom… 🙂
ooo, Bala, hogyan semlegesitettek a meteort?
RiP spell. Az ellenfelem a saját körében dispellezte, 12+ -ra.
Sorry, tenyleg, el is felejtettem, hogy RIP vari…
Ja, sajnos. Ami egy kicsi hülyeség, de hát ez van. 🙁 Főleg, ha 6 körig nem jön ki 🙂
Viszont mivel RIP spell ezert barmikor meg tudod szuntetni. Barmikor. Akar az ellenfel korenek vegen is, ha ugy erzed, hogy a korod elejen neked tobb kart okozhatna, mint az ellenfelnek.
:homlokáracsap és káromkodik:
Óóóóóó. Tényleg. 🙂 Ez elkerülte a figyelmemet.
és ha rip es, akkor fennt kell tartani és addig nem csinálhat másik varázslatot az aki előtte? vagyis mondjuk csomó körig kiveszi azt a varázslót aki ellőtte? lehet előző kiadásra emlékszem, de mintha máshogy lett volna…persze faq ban nem találtam semmit.
Ja, így van, addig nem varázsolhat mást, illetve ha varázsol, akkor a RIP spell azonnal megszakad. Ergo a jelen esetben a meteor nem fog soha becsapódni.
Pontositanek… Ezt a spellt nem loheti el addig, amig meg nem szunik. Barmelyik masik spellt elloheti.
Pontositanek
semmilyen spellt… igaz… sorry.
Bala: gondolom te varazsoltal az elloves utani 3 korben 🙂
Igen, miután megvolt a dispell, utána varázsoltam az én körömben. 🙂 De nem jött ki. Aztán meg vége lett a csatának.
3 korig nem is varazsoltal Slannal? wow
Ja, nem, ez az egyik sztegás skink volt… a 3-ból. 🙂 A Slann az tolta minden körben 🙂