EDEN Project- április

(az az írás az Inkvizítor.hu -n megjelent eredetije)

Előzmények: http://tarsasjatek.kissbalazskuno.hu/2011/04/eden-kezdetek/

Kivételesen nagy lelkesedés övezte részemről az új projekt beindulását, ezért gyorsan, mindenféle előzetes informálódás és körbeszaglászás nélkül tettem le a voksomat az EDEN egyetlen nem-emberi frakciója mellett. Bár félig zárójelben azért jegyezzük meg, hogy a többiekről sem mondható el az, hogy “emberi”… Tekintve a posztnukleáris világ a “homo sapiens” fizikumára és pszichéjére gyakorolt hatásait. Például a Jokers és Bamaka klán tagjai sem biztos, hogy embernek tekinthetőek a mai fogalmaink szerint. Akárhogyan is van, az biztos: ezek az ISC robotok nagyon páncélozottak és nagyon nem szervesek: gondoltam, erre fogok építeni egy olyan világban, ahol az élő szövet gyorsan változik át valami mássá. Egy olyan világban, ahol biztonan el akarják egymás pusztítani ezek a dolgok a túlélésért vívott élethalál harcban.

Hogy a választásom végül is bevált-e, nem tudom. A terepasztal mellett még nem volt szerencsém kipróbálni a játékot magát első cikkíróként a projektben. A csatákról a következő hónapban olvashattok majd részletes tájékoztatást, addig is bontsuk ki együtt az EDEN dobozát, és nézzünk bele.

A kezdődoboz

Nos, 28 euróért, azaz itthon 8110 forintért kapunk egy tényleg játszható játékot, SZABÁLYKÖNYVVEL, kártyákkal, tokenekkel, babákkal. Ez egy olyan ár/érték arány, amire mindenképpen érdemes odafigyelnünk, hiszen olcsó, kicsi, és mégis értéket képviselő terepasztalos játék lesz a birtokunkban.


Maga az EDEN, a fejlesztők saját bevallása szerint azért lett létrehozva, hogy “egy gyors, izgalmas játékot tudj játszani 3-6 figurával, két Warhammer között”. Ezt ők írták saját szavaikkal egy publikus fórumba, és azt gondolom, valóban hihetünk nekik. Egy “meccsre” öt kör áll rendelkezésedre, tényleg 3-6 figurával, s e fölötti babaszámnál már “apocalypse” a méret – nem is tanácsolják. Továbbá azt is propagálják a készítők, hogy mindegyik frakció radikálisan más játékstílust igényel – no majd meglátjuk. Egyenlőre nézzük tovább a dobozt és a benne lévő izgalmas dolgokat: (azt hiszem minden hobbitársam számára ismerős ez a soha nem feledhető érzés, amikor kibont valami új dobozt, amiben még soha nem látott bigyók vannak. Ilyenkor lélekben visszavedlünk 5 éves gyermekké a karácsonyfa alatt – de szerintem ezért (is) érdemes élni)

Itt láthatóak a játékhoz használt kártyák, amelyeket az ISC dobozban talál a lelkes hobbista. A 3 figurához a 3 kártya (a’la Malifaux), plusz ún. küldetés- és akció-kártyák vannak mellékelve. Ezekről majd a csataleírásokban részletesen fogom a kedves Olvasókat tájékoztatni, addig is elégedjünk meg a vizuális látványukkal: szépek.

A babák

Nos, az egyik szemem sír, a másik pedig gomb. Ja nem, az egy másik játék. Összességében teljesen elégedett vagyok, de nézzük a részleteket:

Pozitívumok: Gyönyörűen kidolgozottak, hangulatosak. A sorjázó snicert kb. négyszer kellett bevetnem a három figurán, ujjak közül (szerencsére nem az én ujjaim) vagy díszek mellől lekapni a sorját, illetve a kardok vékony pengéjét is meg kellett élezni. Összehasonlításul, előző nap raktam össze pár Káosz Chosen-t, ott egy figurán többet kellett sorjáznom, mint itt összesen. Előre tervezett kis csapok könnyítették a ragasztást, minden illeszkedett elsőre, zöldcucchoz hozzá sem kellett nyúlni. Ha van is öntési hiba, elsőre nem szúrt szemet, s a figurák SOKKAL jobban néznek ki élőben mint a képeken.

Negatívumok: Talán maga az a tény, hogy nagyon lágy az öntvény, nem is lenne negatívum, mert jól faragható, de sajnos az elvékonyodó részek igen kritikusak. Ugyanis, a dobozban található mind a három ISC alkalmazott törött volt. Carmin Ronin kétkatanás gyilkológép egyik pengéje letört a markolatról. Fekete Kunoicsi lába tőből leszakadt – erre majd megoldást kell találnom, mert igen instabil így a modell. Szürke Daimyo egyik könyök-szervó-motorja volt letörve – viszont cserébe kaptam plusz egy kezet. Kis apróságok, de pont olyan helyeken, amiket az ember még ragasztani is alig tud, nemhogy csapolni az egy-két négyzetmiliméteres felületeket.

Mindettől eltekintve általánosságban a kiadó nagyon szimpatikus, emberközeli. Az Inkvizítor fórumába is postolnak angolul. Törődnek a magyar szabálykönyv fordítással. A honlapjukat is próbálják angolosítani a franciából, de sajnos nagyon sok háttér információ csak francia nyelven érhető el.

S akkor nézzük most a választott frakciómat.

ISC

Róluk azt kell tudni, hogy robotok. Ennyi. A kiadó honlapján nincs sok minden fent, egy hangulatkeltő novella franciául, és kész. Tudjuk, hogy valakik tervezték ezeket a robotokat és van pár túlélő. Illetve, biztos tudunk többet is, de én nem, majd az edengeek kollégák kisegítenek a későbbiekben.

Annyi az ő különlegességük, hogy a babák akcióihoz nem csak akciópontokat használhatnak (ami minden modellnek körönként 3), hanem a játék alatti fix mennyiségű Stratégiai Pontból költhetnek bizonyos képességekre. Ezek a Startégiai Pontok egyébként a csatában résztvevő modellek PSI (Fej) értékeinek összegével egyenlőek. Az ISC-nél a 6-8 az teljesen normális érték, míg ahogy néztem, pl. Matriarcháéknál 3-4 az átlag, és a kimagasló az 5, ami nálunk az átlag alja. Mindez azt jelenti, hogy mi más frakcióknál többet, több fajtát tudunk cselekedni, és táposabbak is vagyunk a full testpáncéllal – igaz mindig létszámhátrányból indulunk. De a taktikáról persze igazán majd a játékok után tudok nyilatkozni.

A projekt ütemterve szerint áprilisig össze kell raknom és ki kell festenem 3 babát – ez azt hiszem teljesen vállalható. Remélem még két játék is bele fog férni, erről majd májusban. Április első hetére majdnem elkészültem a következő modellel, de még messze a határidő, idő mint a tenger.

Black Kunoichi

Ezeket a típusú drónokat az ISC azért hozta létre, hogy szabotálják a védvonalak mögött az ellenséget, illetve sötétből előbukkanó váratlan támadásokra programozták – ezért hívják őket Feketéknek. Ennek a szériának az első modellje volt a Kunoicsi, a shinobi nők mintájára tervezett gyilkológép, hogy lopakodva közelítse meg ellenfelét, illetve más stratégiai célpontokat. Két katanával van felszerelve, s amíg az egyikkel az ellenfelét zavarja, addig a másikkal beviszi a halálos csapást. Tarsolyában lapul még egy Shuriken is.

Egyik különlegessége, hogy a Speed értéke (Láb) az 7-es – ezzel a legmagasabb értékű ezen a területen az összes baba közül. Elvétve klánonként kb két (max 3) hatost lehet találni. Látszik, hogy fürge és nagy szabadulóművész a “hölgy”. Permanens képességei is ezt támogatják, BÁRHOVÁ lehet tenni a játék elején, illetve -2 -CBT (Combat) módosítóval lehet rá lőni – elkaphatatlan, ahogy egy jó ninjához illik. Harminc pont a hölgy – s emlékezhettek a projekt indító cikkéből, egy kezdődoboz pontosan 100 pontnyi babát tartalmaz – hát nekem ő a legolcsóbb. Annyit tud még, hogy képes automatikusan fejre ütni – egyébként minden ütés véletlenszerű testrészre megy a sebzésnél. Ez utóbbi képesség nem tűnik erősnek így elsőre. Utolsó turpissága pedig, hogy az alap 10 centis mozgáson túl képes még egyszer egy akrobatikus mozgást végrehajtani, átszaltózni akadályokon – tényleg gyors mozgású, nehezen elkapható ninja.

Mint a legkisebb figura a háromból, első falatként vele kezdtem a festést. Annyi kihívás vár még rám, hogy a törött láb miatti instabilitást valahogy megoldjam… Sajnos festés közben is sikerült leejtenem a figurát, és persze letört a láb, így e nélkül haladok egyenlőre, és majd a base kialakítása során meglátjuk, hogy mi lesz.

A Taban által piros-sárgában tündöklő “lopakodó” színkiosztással nem tudtam azonosulni. Sokat gondolkodtam a “sereg” alapszínein, végül a kék különböző árnyalatai mellett döntöttem, mert abból még Tau-szerű páncélos kinézetet is lehet varázsolni. A cikk írása alatt, április első hetében még nem alakult ki bennem a másik két baba színvilága, de jövő hónapban ezt is megtaláljátok majd.

Alapozásnak meghökkentő módon fehéret választottam. Én ezt preferálom, mert a színek sokkal szebbek rajta. A fekete alap lehet, hogy megkönnyít bizonyos dolgokat, de a szépen ragyogó színekért nem kell megdolgozni. Annyit még tegyünk hozzá, hogy nem számítok jó festőnek, tehát írásaimban későbbiekben nem a modellezen, hanem főleg a taktikázáson és a teóriaédenezésen lesz a hangsúly.

Színek végül (Citadell paletta) a következőek lettek: a köpeny kapott egy Regal Blue alapot, amire felvittem a Lich Purple-t, majd ezt fehérítve hihglight. Az öve és a nyaki rész Hawk Turqouise alap, Ice Blue highlight. A lábrész Ice Blue és Mithrill Silver keverék, majd a többi páncélrész Mithrill Silver. Végül feketével kihúzva a határvonalak.

Ebben a fázisban a fő felületek készen voltak. Ami még vár rám ma este, az a kardmarkolat, fej, és valami színt vinni a figurába. Bevallottan, szerény képességeimmel ugyan, de egy kicsit majd a megpróbálom a robotjaimat Cylon hangulatúvá tenni, és vájtszemű olvasóimnak egyéb sci-fi turpisságokat elrejteni.

Hogy ez mennyire fog sikerülni, illetve hogyan szerepelnek robotjaim a kietlen pusztákon, azt egy hónap múlva megtudhatjátok.

(a fenti és más képek megtalálhatóak erre a linkre kattintva)

[Total: 0    Average: 0/5]
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..