Abszolút személyes, tényleg blog jellegű beszámoló következik. Az írásban a 40K fanok, geekek és rajongók számára a nyugalom megzavarására alkalmas képi és írott hatások szerepelnek!
Merthogy, nem ismerem a 40K-t, sehogy. Azaz mintha kard és páncél megszállotként most bemennék egy 20. századi fegyverraktárba, és próbálnám megtalálni azt, ami számomra a kardot széppé teszi… és lehet, hogy viccesen nézek ki, ahogy lóbálom a AK47-est… de ez van.
Tehát a “40K és én”.
Kezdjünk onnan, hogy imádom a sci-fit. Édesapám tizenévesen nyomta a kezembe az Alapítvány könyveket, előtte persze mindenféle tini-scifit faltam, mint Nemere és tsi, de innentől kezdve töretlen a lelkesedésem e téma iránt. Nem tartom magam scifi geek-nek, pl Star Trekből egy kezemen meg tudnám számolni hány részt láttam, én a komolyabb, elgondolkodtatósabb mellett teszem le a voksomat, mint például a megboldogult Lem, aki nagyon sokat hat rám a mai napig. Ugyanakkor, ha űrhajókat látok bárhol, ott engem kilóra megvesznek. A BSG -n még a könnyem is kicsordult… mindezt azért mesélem el, mert ENNEK ELLENÉRE valahogy a 40K világával és modelljeivel sosem tudtam megbarátkozni.
Anno, amikor a hobbit elkezdtem, egyből a Fantasy fogott meg, mind a napig a figurák látványa jól eső érzéssel tölt el a polcon és a terepasztalon, szeretem csak kézbe venni, nézegetni, beleélni magam. Ugyanakkor többször próbálkoztam már a 40K megismerésével, akár regények, szerepjáték szintjén, valahogy sosem jött össze, van valami, ez a komorság és embertelenedés ami valahogy taszít.
Maga a Warhammer 40.000 ugyanakkor nagyon vonz, mint stratégiai játék, és többszöri nekifutásra úgy döntöttem, hogy belekezdek egy seregbe, egyelőre csak gyűjtés szintjén, majd valamikor megtanulom a játékot.
Igen ám, ez eddig gondolom mindenkinek ismerős sztori, csakhogy nekem szinte egyetlen egy faj sem tetszik a figurák tekintetében.
Első ránézésre, de a sokadik átnézésre sem tudok megbarátkozni ezzel a designal. Nem is értem, hogy egy cég hogyan adhat ki számomra ilyen figurákat a 40K-hoz, amikor annyira megfogó számomra az, amivel a fantasy-ban találkozok, ahol a seregek 75%-90% simán legyűjteném, ha a pénztárcám és a párom engedné. (tegyük hozzá, ez utóbbi az igazán SZŰK keresztmetszet 😀 )
Szóval itt vannak ezek a seregek nézzük, hogy miket tudnék itthon látni.
Chaos Daemons: Démonok: alapból kizárva. A fantasyban sem gyűjtöm őket. Lelkileg azonosulni, beleélni magam egy ilyen seregbe elképzelhetetlen. Csúnyák, randák, egysíkúak számomra. Pfuj.
Chaos Space Marines – Lásd fent. Ezek az emberi eltorzulások meg mindenféle démon-bigyók megfekszik a gyomromat. Tény, hogy pl a Káosz Bike baromi jól néz ki, nem tudom ildomos-e ilyet használni egy SM seregben… Szóval a démoni származék egységek nem jönnek be. A
Dark Eldar – Én próbáltam. Tényleg. Nem megélhető számomra, hogy miként tetszhetne nekem ez a csúcsos fej: valami írtó röhejes és visszataszító. Nem kívánok egyetlen egy DE játékos lelkébe se gázolni, hiszen ízlések és pofonok, de ez nekem nagyon nagy mentális sokk. Imádom a lézerfegyvereket, de ami ezeknek a kabbalitáknak van… A Wytcek jól néznek ki ez tény, de azért jön be, mert nincs csúcsos fejük. 🙂 A többi csúcstalan modell nem is nagyon tetszik, egyetlen egy kivétellel, mégpedig a Mandrake, amiből lehet, hogy a Wodd Elf seregemet fogom bővíteni! Na ezek nagyon eltaláltak! Tiszta WE feeling, még kis Forest Spirit lángjuk is van! 🙂 De egészében véve, a sereg: majdnem, de nem. Ha nem lenne a csúcsfej, akkor talán… De a járműveken is túl sok a kiálló csúcsos bizgenytű számomra. 🙂
Eldar – Csúcsfej kettő. Nem értem! Miért? Szegény High Elfek, ha tudnák, hogy ide fejlődnek, hősi halált halnának azonnal szigetükön, és az oda látogató újabb Goblin/Dark Elf invázió csak csontokat és egy civilizáció letűnt nyomát találná, és Slann mágusok találgatnék, hogy miért tették az Elfek, amit tettek? de még ők sem lennének képesek megélni, hogy milyen szégyent hozott volna számukra a jövő? Kizárva.
Imperial Guard: Amikor először találkoztam velük, nem értettem, hogy egyáltalán hogyan rúghatnak labdába ezek a babák olyanok mellett, mint az előzőekben felsoroltak például. Egymás mellé teszek bármilyen más faj képviselőit a sima troopok mellé, és azt látom, hogy megeszik őket reggelire. Mintha az Empire a fantasyból időugrást hajtott volna végre, találtak volna egy régi fegyverlerakatot, és azzal nyomulnának? Aztán megláttam a tankokat, és megértettem. 🙂 Ha tankozni szeretnék, megyek WW2-t játszani ? ezért nem kezdek bele a 40K-ba.
Necrons: Necron Warrior. Nem tudom kell-e ezt tovább magyaráznom, ezeket a kétszer akkora hosszú zöld uborkát tartó bigyókat. Vagy a dupla-uborkásokat. Ha valami nem, akkor ez a Nagyon Nem.
Orkok: Na, ez rendben van, feelingesek, amit az ember elvár a GW-től. Teljesen rendben lenne, mert ugyanazt a hangulatot hozzák számomra, mint a fantasy Orkok. Jók a figurák, tetszenek. Dakadaka. Csakhogy egy ilyen sereggel sem tudok azonosulni, játszani, tologatni ? netán festeni? De ez már a majdnem kategória! 🙂 Mondjuk a virtuális dobogó negyek foka?
Tau: Elsőre ez fogott meg. Sőt, még most is megfog. Egyedül azért esik le a dobogó első fokáról a másodikra vagy a harmadikra, mert régi a kódexük. Ennyi. Üssetek, vessetek meg, tartsatok tápcsávónak, de nem szeretnék olyan fajjal kezdeni, ami egy síkon működik (lövés), és azért össze kell rakni a gatyót. Szeretem a változatos seregeket, a pszi is nagyon érdekel (lásd MÁGIA! 🙂 ), az meg itt nincs. Egyszer talán, egy távoli jövőben, egy messzi messzi galaxisban? (most, hogy újranéztem a képeket, akkor azt mondom, igen, ezek tetszenek. 🙂 Hát ja, kinek a pap? az tudom, hogy kevés 40K-s embernek jön be ez a sereg ? talán nem véletlen, hogy nekem pont ez tetszik?)
Aztán, ahogy aludtam erre az írásra egyet, lehet, hogy egy holtversenyben az első helyen vannak? csak tudnám mikor kapnak új kódexet? Ja, és azért olyan fajjal sem szeretnék játszani, ami ellen az emberek nem szeretnek játszani. 🙂 Holtversenyben első.
Tyranids: A második dobogós sereg a Tauk után ? hát igen, ebben sincs sok 40K-s dolog 🙂 Lehet, hogy ennyire meglátszik, hogy warcrafton és starcrafton nevelkedtem? Tudom, hogy a GW volt előbb, de nekem nem. 🙂 Nekem a Terran és a Zerg a standad, és a 40K a koppintás ? mégha ez esetleg alapból fordítva is van? Szóval, ők jöhetnének, de nem fognak, a gyerekek miatt. Ennyi. Csúnyák. 🙂 A lányom még egy tüsszentéstől is összerezzen, nem akarom hogy éjszaka sikoltozva ébredjen, hogy “Nee, apaaaa, megesznek a tyranidááááák!”.
És akkor Elérkeztünk a dobogó holtversenyben másik első helyezettéhez, az Űrgárdistákhoz, illetve azok alfajaihoz. Még egyszer szögezzük le, hogy semmit nem konyítok az SM rendekhez, meg sztorihoz, tehát az én egyszeri laikus fejemnek egy kaptafa. Itt szinte mindegyik káptalannál találok tuti figukat, mint pl a Dark Angelek, Black Templarok? Ezeket szívesen vinném mondjuk csak figu szintjén mondjuk a wolfok vagy a BA mellé ? ennek realitás alapjához, mint írtam, nem értek, de nekem ezek a figuk kellenek. 🙂
Szóval, végül három rendház, a BA, SW és a DH maradt bent, ezek valamelyikével (vagy a taukkal:)) fogok nyomulni.
Egyszeri laikusként így állok én a 40K-hoz.
Uff.
Bala, egy helyesírás ellenőrzést futtathatnál legfőképpen a post elején, egyébként grat 🙂
Hehe, azt a részt egy kézzel írtam, miközben a lányom aludt a vállamon.
Bocs! 🙂 Javítottam, amit tudtam…
Másik hehe: kaptam egy egyest a postra 🙂 🙂 🙂
Na b+, ott árválkodik mailfiókom vázlatai közt 3 hete a fantasyra váltós cikksorozatom SAM blogjára, most aztán a 7 napos eső sem mossa le rólam, hogy innen húztam az ötletet 🙂
A cikk jó lett, én ugyanezt éltem át a Fantasyvel. Ez miez, miez? Beastmen, nem tudom ki ez, Hájelf életemben nem hallottam róla, Lizardmen Krogar, Kuga.. krukkga, na ennek a nevét se’ tudom kimondani.. Áhh, senkiháziak kezében van a warhammer licensz! 🙂
Nemere-korszakom nekem később jött el, de nagyon meghatározó volt. (Mondjuk a Mintha ember lennél-ben már-már azt hittem, asztrológia könyvet olvasok)
A feleséges-SZŰk-ös poént rossz emberek rosszul fogják érteni 🙂
Élvezetes bejegyzés, jöhet még ilyen!
Ha valaki ennyire utálja a többi sereget, akkor inkvizícióval kell játszania, hogy teljes legyen a fluff 🙂
Amit az IG-ről írsz, csak félig igaz- nem csak a tankok egyenlítik ki a különbségeket, hanem a létszám is- legyen szó emberekről, vagy járművekről.
Fluffban is és a játékban is:) Persze kiképzetlen katonák tömegei is ugyanígy megvannak a ww2-es játékokban.
OFF: én egyébként a warmachine-vel vagyok így, egyszerűen nem tetszenek a figurák. A WHFB-s seregek korrektek, több is van, ami nagyon tetszik, annak ellenére, hogy nem különösebben ismerem, és közeljövőben nem tervezek belekezdeni.
Petrow, én is “nyúltam” tőled anno a seregbemutatósat. 🙂
Várom a fantasy-s cikkedet!
És Kroq-Gar! 😉 A legjobb modell szerintem.
Mintha csak magamat hallanám, mielőtt belekezdtem a 40K-ba! Előbb utóbb a kezedbe kerül majd egy codex, és onnantól nincs megállás…bár én még kevesebb infóval rendelkeztem a seregek relatíve “öregségéről”, és engem eleint taszított a választott seregem “piramis” jellegű monolith modellje…de mkiután megláttam az első wraith figurát, nem volt visszaút, és NECRON player lettem! 🙂
Khmm… Játszanod kellene a Dow -ral. Az eléggé segít az IG-vel azonosulni. Átérezni, hogy a Birodalmat lényegében a szimpla emberek óriási véráldozata tartja csak életben, nem a poszterfiú szép mariskáké. Olvasd el az alapkönyvben a fluff részt.
Amúgy meg a szerintem a legbénábban kinéző sereg a kék halembereké, túl mangásak és egyáltalán nem hozzák a “grimdark” érzést.
Bírom, hogy mindig jön egy 40K fan, és ad egy 1-est a cikkre 🙂
Megértem én, hogy az ember lelkébe gázolok azzal, hogy szapulom az eldák meg a nemtommik kinézetét, de azért könyörgöm, az írás ennyire csak nem rossz! 🙂
Tessék objektívnek lenni! 🙂
Bala
Provokatív cikk az tuti! 🙂 Ha ennyire ellenérzéseket kelt benned a WH40k, akkor aszem ez a játék nem neked való! Szóval első körben inkább olvass hozzá könyveket (Engem Ian Watson Inkvizítora, majd az Űrgárdista c. könyve “térített” meg),vagy játsz a Dawn of War sorozattal, és ha még mindig nem jön be, akkor sincsen baj, mert van még sok más sci-fi gáme a világon! 🙂
Hehe, megint kaptam erre egy egyest 🙂
Bala?Ez jól esett. A szívemből szóltál:-)
Én is Fantasy-s vagyok(már csatáztál is a kis wood elfeim ellen). Egy ideje elkezdtem gyűjtögetni a Tauimat, de előtte ugyan ezen mentem keresztül. Egyik sem tetszett igazán, egyedül a Tau, és a Tyranida jött be, de végül a Greater Good fogott meg . Bár nem ismertem(ismerem) a 40k szabályait, hogy melyik sereggel hogy kell taktikázni, én csak fluff alapján választottam őket. Már van új kódexük?megérdemlik az első helyet?:-)