A 40K és én – második rész

Ultramarines-A-Warhammer-40000

Warhammer 40K

Eltelt két és fél év az első és utolsó 40K-s bejegyzésem óta, és ezalatt rengeteg változás állt be a 40K-hoz fűződő viszonyomban. Hogy miért, ne kérdezzétek. Talán kijöttek azóta az új Necronok, új Dark Eldarok és izgalmas Space Marine rendházak, amelyek igen erős újradizájnolást kaptak, és így már átmentek az én szűrőmön is. A fantasy meg egy olyan fordulatot vett az elmúlt 1-2 évben, amely nem kedvezett a játéknak.

A 40K-hoz pedig kijött az új hatodik kiadás, amiről igen jókat olvastam – nosza, ezzel együtt bele is vágtam a hobbiba. Kérdés ugye, melyik sereggel? 

A kezdődoboz miatt a Dark Angel-ek adottak voltak, mert mindig is vágytam egy motoros seregre. Majd ahogy olvasgattam, nézelődtem, a Space Wolves sereg lett a nyerő, amelynek beszerzésébe bele is kezdtem 2012 nyarán. Azóta egy igen izgalmas sereg alakult ki, és meg is volt első csatám!

Nézzük hogy állunk a 40K seregek gyűjtésével:

Dark Angels

A DA kezdődoboz azóta összerakottan polcot díszít, “majd egyszer építek hozzá sereget” állapotban van, ha többet fogok játszani, és a sok motorosból értelmes sereget lehet kirakni. De a termik pajzzsal meg mindenféle szép termik nagyon mozgatják a fantáziámat. Jó lenne még hozzá szerezni bár boxot, és kipróbálni őket… De majd ha meguntam a farkaskomákat. 🙂

Nagyon tetszik a 10 pontos Storm Shield-es sereg, ami nálunk (SW) 30 pont a termiknek… Meg ez az egész pajzzsal-karddal harcolósdni igen pöpec málam.

Space Wolves

Space_wolves_in_the_Hunt

Space Wolves

Adták magukat a farkasok. 🙂 Hordes-ban az Orboros-szal is farkasokban gondolkodom, meg a farkasformákhoz mindig  kötődésem volt. Egyértelmű: hősiesen megyünk előre, és gyakunk. Ez tetszik. 🙂 Meg szépek a modellek, hangulatos a sok wolf, a TWC nagyon bejön.

Első körben a Grey Hunterekben gondolkodtam, belőlük sok van, és hozzá sok termi. És persze a kötelező Long Fang-ek. Ezek alkotják most a sereg gerincét, és akkor inden indul meg a fejlesztgetés. Ki tudja merre?

Ez egy játszható sereg – lehet velük tanulgatni a játékot. 🙂

Necrons

Igen. Ők is vannak, egy kezdődobozzal meg pár egyéb nyalánksággal – mert nagyon tetszik az új Necron kódex sok repcsije, amik későbbi tervekben saját kezűleg kerülnek majd megépítésre. Ez az álom. Aztán ki tudja mit hoz a jövő?

De a Necronok állnak most a második seregemért vívott harc nyerő pozíciójában. Csak el kéne kezdenem a repcsiket konvertálgatni, meg valamit kitalálni a Wraith-ekre is. A pénztárcámat celluxszal átkötöttem a High Elf seregkönyv megjelenéséig… (Amiről majd tervezek írni mindenképpen egy jó kis értékelőt)

Tau Empire

Tau_Rumours

Tau Empire

Igen. Na, ők MÉG nincsenek, de mindig is ők voltak a nagy álmom. Mindig is. 🙂 Jó lenne ebből is összerakni egy sereget, azt hiszem kisebb helyen elférne, mint a sok Wolf… 🙂

A battlesuitok nagyon jól néznek ki, lehet velük lőni – ami régen mindig is motivált – és szimpatikus minden a kódexben. Azért most olcsón sikerült lecsapnom 1-2 jó cuccra, amik nagyon jól fognak kifestve mutatni a vitrinben… S talán lesz hozzájuk egyszer egy sereg is. 🙂

Csak 18e egy ritpide – amiből kéne kettő-három mondjuk… ez egy olyan ár, ami kicsit visszaveti a lelkesedést. 🙂 Meg a sok helyigénye a repcsiknek, amelyek szintén nem két fillérbe kerülnek…

Tyranids

Az ős-ok, az első ok, amiért ránéztem évekkel ezelőtt a 40K-ra, azok ezek voltak. Akkor csak azért nem kezdtem el őket, mert nem akartam sok csúnyaságot a vitrinbe a gyerekek szeme elé. 🙂 Ha januárban ők kapnak seregkönyvet, megint érzem, hogy el fogok csábulni, erősen, mint most a TAU-val is. Álom. 🙂

 A 40K és én

Miért ilyen sok a 40K és kevés a Fantasy? Hát, az elmúlt években itt Bp-en nagyon leromlott a játékkedv Fantasy-ban. Nehéz ellenfelet találni, illetve ma már szinte csak ETC teszteket játszom – az meg sokszor nem túl izgalmas. Tavaly volt egy jó kis kampány a D21 szervezésében (TÖBB ILYET!!!), ahol is kijátszottam magam, majdnem meg is nyertem, de persze utolsó csatámban a WoC kiszívatott – mint mindig. 🙂

Így most az aktívabb 40K-s jelenlét mellett inkább ebbe az irányba fordulok. S majd meglátjuk mit hoz a nyári ETC fantasy fronton. Phű, a tavalyi nagyon rossz volt nekem. Nem véletlen, hogy nem is írtam róla… Eh, nem is nagyon fogok. Még emlékezni is rossz. 🙂

A Hobby és én

S amire rájöttem az évek alatt, igen nehéz volt felismernem, és talán a legköltségesebb hozzáállásom a hobbihoz:

“Helló, Bala vagyok, seregépítő addikt .”

Nem gyűjtő – azért nem gyűjtő, mert ha egyszer megépítettem valamit, utána már nem lesz annyira izgalmas 🙂

Számomra az hoz lázba, amikor új dolgokat ismerek meg, új seregeket építek, ragasztok, tervezek, hogy vajon hogy fognak működni a terepasztalon… Tervezek, hogy melyek a legjobb kombók. Megveszem hozzá a figurákat, esetleg konvertálok hozzá figurákat… Meg még az kell, meg még ez kell… Aztán, ha megvan a sereg, csak áll, csak áll, csak áll… aztán eladom. 🙂

És kezdődik újra az egész elölről. 🙂

Ennek van ellenszere?

[Total: 0    Average: 0/5]
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) A 40K és én – második rész bejegyzéshez

  1. Petrow mondta:

    “Ennek van ellenszere?”

    Hogyne lenne! Újabb gyerek, vagy 310 Ft feletti euró árfolyam 🙂

  2. Zirrian mondta:

    Hát én is tökugyanígy vagyok ezzel…ha találsz valami megoldást, szólj.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..